HunHír.info

2018. Földanya hava 19. nap, Ovola napja.

Soros megint hatalmasat akar kaszálni az emberek szenvedésén

2015. április 02. 11:23
Kincses Albin - Hunhír.info

dollar250.jpgVálaszúthoz érkezett az Európai Unió. Azt, hogy az elkövetkezendő öt évben mi történik majd Európában, a következő 3-5 hónap eseményei határozzák meg - mondta el Soros György a Marketwatch hasábjain közölt véleménycikkében. A zsidó világspekuláns hatalmas profitot akar realizálni az általa is kirobbantott ukrán puccson.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

Az EU évről évre sikeresen túljutott a nehézségein, de most két válsággal kell egyszerre szembenéznie: az egyiket Ukrajna, a másikat Görögország okozza. Görögország elhúzódó válságát minden fél rosszul kezelte, az érzelmek túlságosan domináltak. De Ukrajna helyzete más, ez fekete-fehér eset. Oroszország az agresszor, Ukrajna pedig próbálja megvédeni magát és az európai értékeit.

Az Európai Unió mégis úgy bánik Ukrajnával, mintha egy második Görögország lenne. Ez rossz hozzáállás. Putyin megveti majd a lábát Ukrajnában és az EU annyira el lesz foglalva a görög üggyel, hogy nem figyel majd eléggé az ukrán helyzetre. Ez pedig Ukrajnában a pénzügyi és a politikai rendszer összeomlását okozza majd, ami destabilizálja az országot - véli Soros György.

A hrivnya összeomlása miatt megingott a bizalom, az ukrán bankrendszer pedig veszélybe került, akárcsak azon vállalatok mérlegei, amelyek valamilyen kemény valutában adósodtak el. Ennek költségeit még az IMF is alulbecsülte. Az európai országok pedig, amelyek a saját fiskális gondjaikkal vannak elfoglalva, nem igazán akarnak pénzügyi segítséget nyújtani Ukrajnának. Ennek eredményeként pedig Ukrajna továbbra is a szakadék szélén táncol majd.

Az egyik lehetséges kimenetel, hogy Putyin eléri célját és az ukrán ellenállás összeomlik. Ebben az esetben menekültek hadára számíthat Európa, Soros György becslései szerint reálisan mintegy 2 millió emberre. Sokak szerint ezzel elindulna egy második hidegháború.

Európa számára a legkedvezőtlenebb kimenetel, ha Oroszország és az Egyesült Államok közötti csatározások színtere lenne Ukrajna, az EU pedig elveszítené szerepét, mint az egyik vezető politikai hatalom.
Ennél valószínűbb, hogy a jelenlegi helyzet folytatódik, Ukrajna nem omlik össze, de az oligarchák bebiztosítják magukat.

Végső soron előfordulhat az is, amit Soros csak úgy hív, hogy az "Európai Unió tragédiája", amikor az EU elveszíti Ukrajnát teljesen.

Van még egy reményteli szcenárió, miszerint Ukrajna megmarad és meg tudja védeni önmagát - írja a zsidó spekuláns.

Na, már az gáz, hogy Soros szerint a jelenlegi Ukrajna európai értékeket képvisel. A másik tényező, hogy ezek a
tufa európaiak nem öntik az országaik adóforintjait az ukrán puccskormánynak, és Soros befektetései nem száz százalékban termelnek százszoros profitot. Nem kellett volna kirobbantani a színes forradalmat, Soros úr, akkor nem haltak volna meg emberek ezrei a befektetők érdekeiért.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Heraldika - Csáky ImreHeraldika
Könyv - Bolti ár: 9 900 Ft
Internetes ár: 9 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Abszurditások világa - Bogár LászlóAbszurditások világa
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Great Again - Újra naggyá tesszük Amerikát - Donald J. TrumpGreat Again - Újra naggyá tesszük Amerikát
Könyv - Bolti ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 2 961 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A Fázis - Michael RadugaA Fázis
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat