HunHír.info

2018. Földanya hava 23. nap, Pöszke napja.

„A szabadelvűség tatárdúlása után puszta az ország: arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a magyar szellem világküldetését”

Kosztolányi Dezsőre emlékezünk

2015. március 30. 16:37
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

kosztolanyi-dezso-500.jpgSzázharminc éve, 1885. március 29-én született Kosztolányi Dezső. Vajon mit szólna ma, ha betérne egy könyvesboltba? Látna a szépirodalmi polcokon alfabetikus rendben kirakott könyvek között az övéi közül jó néhányat. De olyan kötetet továbbra sem, ami azon írásait is tartalmazná, melyek mindmáig nemkívánatosak a liberális irodalompolitika berkeiben.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

De minemű írásairól is van szó konkrétabban? Nos, az Új Nemzedék című, 1919 szeptember végén indított napilapban közel két évig rendszeresen publikált Kosztolányi, éspedig annak általa kitalált Pardon fejlécű rovatában, de névtelenül. Azt, hogy „a Pardonokat ki írta és/vagy szerkesztette is, annak (azoknak) inkognitóját a lap megőrizte. A rovat jellegét ismerve, ez teljességgel érthető eljárás volt; az anonimitás védelmet jelentett a szerző számára a megsértettek bosszújával szemben” (Lengyel András: Egy s más az Új Nemzedék Pardon rovatáról. Kalligram, 2010. június).

Az orgánum szellemiségét Bangha Béla jezsuita határozta meg. Kosztolányi felesége, Harmos Ilona a férjétől hallottak alapján úgy nyilatkozott, hogy „mindent Bangha csinál, ő teljhatalmú úr a lapnál”. Aki pedig csak egy kicsit is ismeri a magyar sajtó huszadik századi történetét, tudja, hogy az oly sokak által egyszerűen csak „Páter”-nek nevezett jezsuita atya több vasat tartott egyszerre a kezében: Magyar Kultúra címmel társadalmi és tudományos szemlét alapított, de felügyelte a Központi Sajtóvállalat lapjait, így az Új Nemzedéket is.

Maga Kosztolányi azonban a Pardon rovaton kívül is írt az Új Nemzedékbe. És nem véletlen, hogy most, amikor talán legelsötétítettebb arcát kívánjuk megvilágítani, ezen írásaiból idézünk – okulásul, felhívva a figyelmet arra, hogy a liberális irodalompolitika által gyakorta kisajátított költő-író távol sem volt annyira az övék, mint amennyire képviselőik látni és láttatni szeretnék továbbra is.

Itt van mindjárt „A magyar irodalom és az ő irodalmuk” című írássorozata, amely három részben jelent meg az orgánumban 1920. szeptember 25-e és október 24-e között. Ebben keserűen panaszkodik, amiért nincsenek újabban kimagasló magyar tehetségek a múzsák mezein, különösen a dráma világában:

A magyar drámairodalom pang. Minden színháznál bizonyos elkedvetlenedés mutatkozik, a régi írók alig írnak, újak pedig nem jelentkeznek, fiatal írókról már vagy egy évtized óta nem lehet hallani. Ennek a jelenségnek mi nagyon jól látjuk az okát. A tisztán üzleti alapon nyugvó és tőkés színházak fáznak mindenféle újítástól, kultúrától, és a múlt kétes értékű, de immár bevezetett »cégeit« szerepeltetik. Nem keresnek új írókat, tehát nem is találnak. Azokat, akik néha merész és egyéni mondanivalóval jelentkeznek, egy taglejtéssel visszariasztják.”

Kérdésére, „miért nincs új magyar drámaíró”, számos kortársa szólalt meg nyilvánosan (Császár Elemér, Heinrich Gusztáv, Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő, Riedl Frigyes, Voinovich Géza). Közülük most elég legyen csak Császár Elemér irodalomtörténészét idéznünk, legalábbis perdöntő mondatát: „Azt sem kell hinni, hogy a nem-keresztény kiadók nagyon sietnének keresztény írók munkáit kiadni.” (Szózat, 1920. szeptember 23.) A megszólalók között ott volt azonban maga Kosztolányi is, aki újfent megerősítette (ezúttal Az Est 1920. október 8-i számában) korábbi nyilatkozatát:

„A magyar irodalom ma csakugyan néma. Ez a kor a literatúra Mohácsához hasonlatos. Talán az egész világban nincs oly ország, hol a közönség ennyire egészségtelen lenne. Maga az irodalom is az.”

Csattanós választ adott ennek okára is:

„Mi ennek az oka? Az, hogy az irodalomba bevitték a politikát. Nem ma, hanem tegnap, azaz tegnapelőtt. Azon a címen, hogy »nem szabad politizálni«, szintén politikát csináltak, és megfosztották irodalmunkat magyar jellegétől. Hitem szerint irodalmunk jövője az, hogy magyarabb, azaz különbözőbb legyen a többi irodalmaktól. Száműzve minden hazafiaskodást, arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a magyarság, a magyar szellem világküldetését, mely helyet mutat nekünk a többi népek szellemi hangversenyében.”

Az „Új Nemzedék” szeptember 18-án „Tehetség és fürgeség” címmel publikált vezércikke egyik jellegzetes mondata sem állít mást: az új nemzedéknek „nincs se Bolyai Farkasuk, se Eötvös Lorántjuk, se Madáchuk”.

Aztán tíz nappal később, szeptember 28-i számában ismét csak megszólalt hasábjain Kosztolányi. „Tetemrehívás” címmel ízeire szedte benne a liberális irodalompolitikát, amelynek képviselőiről ezeket írta:

„Hittel állítjuk, hogy a politikát az utóbbi évtizedek irodalmába egyedül ők vitték be, ott a túloldalon, akik a maguk társadalmi és gazdasági fölényükkel birtokba vették irodalmunkat és hétköznapi kortespolitikának keresztelve el mindent, amiben hit volt a magyarság jövendőjével szemben, amiben emelkedettség és hősi lendület volt, ellenben általános emberinek, finom irodalomnak hirdettek mindent, amiben harag, kicsinylés, szeretetlenség nyilatkozott meg. Ők hirdették a szabadelvűség és nemzetietlenség egyedül üdvözítő vallását. Jaj volt annak, aki nem esküdött föl erre, vagy legalább nem mozgott a közelében. Valósággal előkészítő tanfolyamokat és iskolákat állítottak föl íróink számára. Élénken emlékszünk arra az időre, mikor Herczeg Ferenc nevét tilos volt leírni, és arra a cikkre is, melyben szabadelvű laptársunk egyik főmunkatársa elmésen figurázta ki a nemzeti dráma jámbusait és a díszmagyart. Nem korbáccsal, de ügyes tűszúrásokkal dolgoztak.”

Közbevetésül: maga Jászi (Jakubovics) Oszkár is elismerte visszaemlékezéseiben (Magyar kálvária – magyar föltámadás, 1989), hogy aki a huszadik század fordulóján „megállapította a magyar zsidóság számbeli túltengését a szellemi élet vezető pozícióiban, mely éppen nem felelt meg sem országos átlagszámának, sem szellemi-erkölcsi fajsúlyának: aki megjegyezte, hogy a zsidóság túlzott érvényesülése gyakran nem magasabb intelligenciát, csak tekintet nélkülibb könyököt és vastagabb arcbőrt jelent: aki analizálni merte azokat a káros tulajdonságokat, melyeket az évszázados gettó fejlesztett ki a zsidóságban: aki utalni bátorkodott arra, hogy idegen uzsorásoknak beözönlő csapatai mily veszedelmesek az egyszerű falusi kultúrákra nézve: aki kritizálni merészelte a budapesti metropolisz zsidó intellektuel szellemi életének számos ízléstelenségét és ripők amoralizmusát stb. stb.: az ilyen ember rögtön közveszélyes, durva, műveletlen antiszemitaként lett beállítva, akit az egész sajtó lehurrogott, sőt lehetetlenné tett”.

De térjünk vissza Kosztolányihoz! Ugyanezen írásában megkérdezi:

„Vajon az az egyeduralkodó körúti lap, mely ünnepi betűkkel közölte Kiss József verseit, adott-e helyet Ady Endrének,,vagy Babits Mihálynak, vagy más magyar költőnek? Kinek az arcképeit láttuk mindenütt, a lapokban, a kirakatokban? Kit magasztosítottak szentekké? Csak az ő embereiket, csak a véreiket.”

Konklúziója egyértelmű ezek után:

A szabadelvűség tatárdúlása után puszta az ország, és itt a romokon csak mi hívhatjuk tetemre az irodalmat. Ők a bűnösök elsősorban, s cinkosaik azok a hivatalos körök, melyek a politikai szabadelvűséget oly jól össze tudták egyeztetni az irodalmi vaskalapossággal, és hozzájuk marták tehetségeinket. Nincs ma se Kisfaludy Károlyunk, se Szigligetink, se Csikynk. A színház, melyben kilencven százalékban ők ülnek és nem az éhes, lerongyolt magyar értelmiség, nem is teremthetett nemzeti értéket. Gárdonyi már évekkel ezelőtt borzadozva visszahúzódott ettől az idegen közönségtől, melyben az ő magyar lelkének semmi visszhangja se lehetett. Itt függ össze az irodalom a politikával.”

Végül intelemmel fordult mind az ezt előidézőkhöz, mind az ezt elszenvedőkhöz:

„Meg kell teremtenünk a fajtánk gazdasági és politikai lehetőségét. Azok pedig, akik ma uralkodnak az országon, a bankok, a faji összetartást szolgáló szövetkezetek szószólói, ne vádaskodjanak. Az irodalmi angyalcsinálók ne keressék azokat, kiket megöltek.”

Nos, mindezen idézetek megtalálhatók Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész tavaly megjelent tanulmánykötetében (Mint aki a sínek közé esett. Kosztolányi Dezső életrajzához.). Aminek kiadása kapcsán a szerző interjút adott a HVG-nek (2014. november 29.). Ebben kifejtette, hogy a Lengyel András irodalomtörténész becslései szerint mintegy háromezer Pardon-cikk – melyeknek nyolcvan százalékát Kosztolányi írta – vállalhatatlanok, s hogy a költő-író „mentalitásától az Új Nemzedék hangja korántsem állt olyan távol”. Okait azonban nem firtatta.

Kár, hogy nem. Miként az is, de ezt mi tesszük hozzá, hogy Kosztolányi ezen írásai mindmáig rendre kimaradnak életműkiadásaiból. Maga Bíró-Balogh a vele készült interjú kiegészítéseként a Pardon rovatból két azonosított Kosztolányi-részletet mindenesetre közölt, melyek kísértetiesen emlékeztetnek megfogalmazásukban az író Esti Kornél-történeteire.
Idemásoljuk:

„Egy új író tűnt fel a magyar irodalomban: Kolozsvári Balázs. (…) Lompos mondatai pontosan megfelelnek lötyögő nadrágjának, a szellemessége arra a puffadt és álmos arcra, petyhüdt ajakra és tág tehénszemre vall, melyeket tavaly tavaszkor eleget bámultunk. [Az 1919-es proletárdiktatúra alatt – Ifj. T. L.] Nyílt titok, hogy (…) Kun Béla (…) Kolozsvári Balázzsá keresztelte el magát. (…) Minthogy pedig sok dicsőséget látott nevét nem változtathatta át se Proletárdiktatúra Boldizsárra, sem pedig Irredenta Benedekre, se Gajdesz Bálintra, szerényen és kedvesen felvette a Kolozsvári Balázs nevet. Egyelőre y nélkül.” (1920. március 11.)

„Tegnap a lapok hírül adták, hogy a király [IV. Károly – Ifj. T. L.] útra kelt. Figyeltük a pesti sajtót. Az a része, mely semmi áron sem akar és tud megtanulni magyarul, így adott hírt az eseményről: »Útban a király.« Tisztelettel kérjük a szabadelvű sajtót, tanuljon meg magyarul, az semmi esetre sem árt meggyőződése szilárdságának és szabad királyválasztói szeplőtelenségének. Ha megtanulja nyelvünket, akkor biztosak vagyunk, nem ilyen címmel számol be egy világtörténelmi fordulatról. Vagy, pardon, akkor még inkább?” (1921. április 8.)

De úgy látszik, e Kosztolányi-írások kötetbeli közlése nem is cél a hivatalos irodalompolitika által vezérelt könyvkiadás berkeiben. Ugyanis, amint Bíró-Balogh fogalmazott, „megvan a veszélye, hogy megpróbálják most majd szélsőjobbról kanonizálni” Kosztolányit.

Nos nem, kedves liberális kolléga, itt nem kisajátításról van szó, hanem objektív bemutatásról. Az, hogy egyetért-e Kosztolányi ezen nem kisszámú írásával, mondhatnók, magánügye. Annak tisztázása viszont nem, hogy irodalmunk miért van olyan helyzetben ma is, mint volt már Kosztolányi idézett sorainak megírásakor?

„A szabadelvűség tatárdúlása után puszta az ország: arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a magyar szellem világküldetését” – fogalmazott egykor Kosztolányi. És mennyire fején találta a szöget! Szellemi örökösei közül idézzük csak korunk egyetlen magyar szépíróját, Pozsonyi Ádámot (Keskeny Károly élete és kora, 2012)!

„Korunkban egy ország irodalmi életét a szürkék és közepesek irányítják. Megjegyzem, mint mindent az életben. Vegyünk például egy irodalmi lapot. Az effélék általában alapítványi támogatásokból élnek, s állandó görcsben vegetálnak, hogy el ne veszítsék a támogatásukat. Egy ilyen lapocska cirka pár száz példányban jelenik meg – az eladott példányszám ennek a tizedét sem közelíti meg –, s izgalmas dolog csak elvétve fordulhat benne elő. Nulla az egész, de mégis ez képviseli a „hivatalos” kultúrát. Tegyük fel, itt magfa megjelenik. Odabent talál egy rovatvezetőt, egy nímand kis figurát, aki elvégezte az egyetemet, papírja van, kapcsolatai, ám tehetsége semmi, s a büdös életben nem írt le egyetlen sort sem, ami köszönő viszonyban lenne az efféle fogalmakkal, mint: egyéniség, eredetiség, saját hang. Az ilyen mitugrászt nevezzük, mondjuk Bíró Gergelynek. Maga elviszi egy írását Bíró Gergelyhez. Csak nem képzeli, hogy megjelenik? Már eleve azért utálni fogja, mert tehetségesebb, nem beszélve arról, hogy majd bolond lesz kockáztatni a pozícióját maga miatt. Minél eredetibb a stílusa és a gondolkodásmódja, minél inkább a valódi kérdésekkel foglalkozik, annál több érdeket sért, és ebből kifolyólag annál kevesebb esélye van, hogy leközlik. Nekik a szürke és közepes nyám-nyám kell, amiből nem lehet baj. Az eredeti produkció mindig a szélről indul, a perifériáról, s általában botrányos. Annak kell lennie, különben nem ér egy hajítófát sem. Az ilyen alakok a megszerzett biztos kis helyeiken nagyképűn szónokolnak a kultúráról, de a büdös életben nem hoztak még létre semmi eredetit. Meg sem értik az ilyent. Nincs hozzá fülük. Egy életen át megélnek abból, hogy tanulmányokat írnak a száz év előtti kor kimagasló egyéniségeiről, de a jelenben rettegnek, nehogy egy ilyen felbukkanjon. S ha fel is bukkanna, s teszem azt valami csoda folytán még meg is értenék, zsigerből gyűlölnék az illetőt, s ott tennének neki keresztbe ahol tudnának. Mint minden kis frusztrált közepes, aki pozícióhoz jutott.”

Igen, minél inkább valódi kérdésekkel foglalkozik, annál kevesebb az esélye, hogy leközlik. Mert vajon mit szólna ma Kosztolányi, ha betérne egy könyvesboltba? Látna a szépirodalmi polcokon alfabetikus rendben kirakott könyvek között az övéi közül jó néhányat. A „Pardon” rovatban és általában az „Új Nemzedék”-ben megjelent írásait azonban hiába keresné. Attól tartunk, hamarosan ki is fordulna onnan.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat