HunHír.info

2018. Földanya hava 25. nap, Szübál napja.

Őrizetbe vették Tarsolyékat

2015. március 27. 08:36
Hunhír.info

bilincs_.jpgŐrizetbe vették csütörtök éjjel Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát, és gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntette miatt - tájékoztatta ügyvédje, Papp Gábor pénteken az MTI-t. A rendőrség közleménye szerint mindhárom csütörtökön előállított ember őrizetben van.

Papp Gábor ügyvéd elmondta: védence, Tarsoly Csaba és ő is panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte a rendőrség honlapján: mindhárom embert, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtök délután előállított a Quaestor-ügyben, gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A nyomozást a Fővárosi Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folytatják - tették hozzá.

A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy a Quaestor-ügyben csütörtökön több helyszínen házkutatást tartottak, és "a vagyon-visszaszerzési intézkedéseket is megkezdték".

Március 9-én Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) illetékes vezetőjét arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A cég indoklása szerint "a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (...) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor-csoport likvid pénzügyi eszközeit".

Az MNB másnap felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette. A jegybank honlapján közöltek szerint a felügyeleti biztos átvette a vállalkozás vezetésétől annak jogköreit.

Március 11-én a rendőrség házkutatásokat tartott, többek között a Quaestor cégcsoport Váci úti székházában.

A hvg.hu március 23-án arról számolt be, hogy cégbírósági adatok szerint távozott Tarsoly Csaba, felesége és apja is a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. éléről. A cég március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve szerint megszűnik az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a cég vezérigazgatója a tápiósági lakcímű Orgován Béla lesz.

A tápiósági férfiről a helyiek azt mondják, élete nagy részében munkanélküli volt, középfokú végzettsége sincs, és korábban közmunkás is volt.

Tarsoly Csaba az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor. A Quaestor-csoport fő tulajdonosa közölte, úgy döntött, hogy vezető tisztségeit visszaveszi annak érdekében, hogy ne merülhessen fel kár okozásának gyanúja. A cégvezető ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról jövő szerdára.

Az NNI szerdán még azt közölte: csalás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

Hunhír.info - MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája - Grandpierre K. Endre - Grandpierre Attila - Blaskovics JózsefTárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 999 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Történelmünk ősi gyökerei a Pilisben - Herczeg FerencTörténelmünk ősi gyökerei a Pilisben
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A sorsformáló 9+1 hónap - Orosz Katalin - S. Nagy ZitaA sorsformáló 9+1 hónap
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 3 024 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat