HunHír.info

2018. Álom hava 10. nap, Rugacs napja.

Ismét hazugságon kapta a Jobbik a Hit Gyülekezete hetilapját

2015. március 19. 11:11
Hunhír.info

alkotmanymod250.jpgNem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Hetek című hitgyülekezetes hetilap hazudott a Jobbikról, amikor azt állította, hogy a párt megfenyegette országgyűlési képviselőit.

Menedék - Atilla

Korábban a Hetek című hetilapban a Jobbikról, illetve politikusairól előszeretettel valótlanságokat leíró Szlazsányszky Ferenc tollából nem kevesebb jelent meg, minthogy Magyarország jelenleg toronymagasan legerősebb ellenzéki pártja korábban a frakciójában ülő országgyűlési képviselőket fenyegetéssel, sőt, fizikai fenyegetéssel bírta rá arra, hogy ne lépjenek ki az országgyűlési képviselőcsoportból.

A Jobbik ezen hazugságokat természetesen nem hagyhatta következmények nélkül, így pert indított személyiségi jogai védelmében az újság ellen. Az elsőfokú eljárás során kiderült, hogy az egyebek mellett Pősze Lajostól származó információkra alapított kijelentésekből a Hetek semmit nem tud bizonyítani, mint ahogyan ilyen eset természetesen nem is történt soha a Jobbikban. Ezért a Fővárosi Törvényszék még nem jogerős ítéletében megállapította, hogy a Hetek valótlant állított a nemzeti pártról, és bocsánatkérésre is kötelezte a lapot - tudatta szerkesztőségünkkel Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A második szabály - In memoriam Olofsson Placid - Beer Miklós - Csókay András - Brückner Ákos Előd - Eperjes Károly - Ézsaiás Erzsébet - Mádl Dalma - Rétvári Bence - Schmidt Mária - Sinkovits Vitay András - Süveges Gergő  és még sokan másokA második szabály - In memoriam Olofsson Placid
Könyv - Bolti ár: 2 850 Ft
Internetes ár: 2 423 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat