HunHír.info

2018. Álom hava 18. nap, Csekő napja.

A szudétanémeteknek is oda a régi büszkesége - multikulti, önfeladó globális birkák lettek

2015. március 01. 21:47

Törölték a jelenlegi Csehország területén elkobzott vagyon visszaszolgáltatására vonatkozó követelést a II. világháború után elüldözött, illetve kitelepített szudétanémeteket képviselő németországi szervezet alapszabályából. Az agymosott Németországban csak a zsidók ajvékolhatnak az elkobzott vagyon miatt.

Menedék - Bayer

A müncheni központú Szudétanémet Bajtársi Szövetség (Sudetendeutsche Landsmannschaft, SdL) hét végén tartott közgyűlésén módosított alapszabályából kikerült az tétel, hogy a szervezet működésének egyik célja a szudétanémetektől elkobzott tulajdon visszaszolgáltatására, illetve az elkobzott tulajdon értéknek megfelelő értékű kárpótlásra vonatkozó jog érvényesítése. Az SdL honlapján megjelent közlemény szerint nem szerepel a módosított alapszabályban az a pont sem, hogy a szervezet céljai közé tartozik a haza "visszaszerzésére" és a hazához kapcsolódó önrendelkezési jog biztosítására vonatkozó jogigény érvényesítése.

Szudétanémetnek a két világháború közötti Csehszlovákia nyugati és délnyugati vidékein élt német nemzeti kisebbség tagjait nevezik. A nagyjából 3 milliós népcsoportot a II. világháborút követő hónapokban súlyos atrocitások érték, az etnikai tisztogatásoknak becslések szerint több ezer halálos áldozata volt. Az úgynevezett vad üldözések időszakát a szervezett kitelepítés követte, a csehszlovákiai német kisebbséget így alig másfél év alatt csaknem teljesen felszámolták. A népcsoport elűzésének jogszabályi alapját Eduard Benes elnök hírhedt dekrétumai jelentették. Az elnöki rendeletek irányozták elő a felvidéki magyarság kitelepítését is.

A Benes-dekrétumok ügye hosszú ideje feszültséget okoz a cseh-német, illetve cseh-bajor kapcsolatokban. A feszültség azután kezdett enyhülni, hogy tavaly februárban Petr Necas akkori cseh kormányfő a bajor tartományi gyűlésben elmondott beszédében sajnálatát fejezte ki a szudétanémetek kitelepítése miatt. A Csehországgal szomszédos Bajorországban azért kiemelt jelentőségű a szudétanémetek ügye, mert az elűzöttek többsége ott telepedett le, és az általuk alapított szervezetek számottevő politikai befolyással rendelkeznek.

A II. világháborút követően a Baltikumtól a Balkánig húzódó térségből csaknem valamennyi őslakos németet eltávolították, a kollektív bűnösség elve alapján végrehajtott kitelepítések során több mint tízmillió német kényszerült elhagyni szülőhelyét.De emiatt nem ajvékol egyetlen liberális jogvédő sem. 10 millió elúzött, kifosztott, kirabolt megalázott ember. Másnak meg azért jár generációkon keresztül kárpótlás, mert zsidó felmenői vannak.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Atilla Kódex
Atilla Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2019 - Szabó György - a bükki füvesemberGyuri bácsi egészségnaptára 2019
Naptár - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat