HunHír.info

2018. Álom hava 17. nap, Tugurkán napja.

A szánalmas pojáca, a szocion Török Röfi az elúszott lét siratja - kondérpolitikusok

2015. január 05. 19:52
Hunhír.info

Megélhetési gondjai vannak a baloldai pártok egykori választási összefogása miatt - erről írt az MSZP egykori szóvivője a Facebookon. Török Zsolt úgy fogalmazott: míg az összefogást mantrázók most havi 660 ezer forintot keresnek, ő mindössze 66 ezer forintot.

Menedék - Atilla

A bajai hamis videó miatt háttérbe kényszerült politikus azt is írta: az MSZP-nek esélye lett volna megszorongatni a Fideszt az országgyűlési választásokon, ha más baloldai pártok nem gyengítik szándékosan.

A Facebookon nevezte személyes tragédiájának a tavalyi baloldali összefogást Török Zsolt. Az MSZP egykori szóvivője azt írta: „Nekem ez személyesen is tragédia, hiszen én ezért olyan áldozatot hoztam, hogy most 66 ezer forintot keresek, míg az összefogást mantrázók 660 ezret”.

A tavalyi országgyűlési választás előtt hónapokig folyt a vita az MSZP, az Együtt-PM és a DK között egy lehetséges közös indulásról. Gyurcsány Ferencék követelték leginkább az összefogást. Végül el is érték azt, tavaly januárban megszületett a megállapodás. Januárban felállt a székház ajtajában a 2010-es csapat és bejött a 2010-es eredmény. 2/3 - ezt írta most az összefogásról Török Zsolt. Szerinte az MSZP sikeresebb lehetett volna a többi párt nélkül és akkor ő is bekerülhetett volna a Parlamentbe.

A közös listán ugyanis az összefogás miatt Török Zsolt hátrébb került. Az MSZP listán még a 27. helyén szerepelt, a közös listán viszont csak a 33.-on. Így pedig nem jutott be az Országgyűlésbe.

Török Zsolt arra is utal az írásában, hogy más baloldali pártok szándékosan gyengítették az MSZP-t. Úgy fogalmaz: „a baráti-tűz olykor erősebb volt. (...) Nyáron megerőszakolt minket az egyik csapat, ősszel meghekkelt a másik”.

A Híradó szerette volna megkérdezni Török Zsoltot, hogy kikre gondolt. Azt mondta: nem szeretne nyilatkozni. Valószínűleg egyébként az Együtt-PM-re és a Gyurcsány Ferenc- féle Demokratikus Koalícióra utalhatott.

Gyurcsány Ferenc sosem titkolta, hogy az összefogást pártolja. Legutóbb egy hónappal ezelőtt egy rádióinterjúban beszélt erről.

Török Zsolt írásáról az egyik hírportál azt írta: A legszánalmasabb magyar politikus az irigy magyar politikus. Majd idézték Török Zsoltot, miszerint ő tized annyit keres, mint azok, akiket véleménye szerint az összefogás a parlamentbe segített. Nemcsak a hírportál, hanem a kommentezők is éles kritikát fogalmaztak meg Török Zsolttal szemben. Többen arra utaltak, hogy nem a meggyőződés, hanem a pénz motiválja a politikusokat.

Török Zsolt 2013 őszén a bajai hamis videó botrány után került háttérbe az MSZP-ben. Ő volt az, aki sokáig tagadta, hogy a szocialistáktól került volna ki a felvétel a hvg.hu-hoz. Végül kiderült, mégis ők adták oda a hírportálnak. Török Zsolt a botrány közepén lemondott, de a párt azt nem fogadta el, azonban utána már alig szerepelt a nyilvánosság előtt szóvivőként.

A mostani nagy vitát kiváltó hozzászólása miatt Török Zsolt később egy bejegyzésben igyekezett tisztázni az ügyet. Azt írta: „Magyarország érdekében vállalta, hogy hátrébb kerül az összefogás közös listáján”. A bajai videóról azt írta: „az elkészítéséhez, legyártáshoz és szállításához semmi köze”

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Egy új világrend felé - Tóth Gy. LászlóEgy új világrend felé
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 241 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat