HunHír.info

2018. Ígéret hava 26. nap, Doboka napja.

A liberalizmus nem tud örökké ellenállni a demokrácia erőinek

2015. január 02. 21:42
Hunhír.info

kem.jpgEzt belátták a tengerentúlon is. Ezért küldtek felforgató ügynököt Európa kellős közepébe. A busásan megfizetett, gátlástalanra tréningezett ágens tábort toborzott hamar. S az összetrombitáltak most demokráciát követelnek. Úgynevezett „liberális demokráciát”, amely mételyezőbb, mint az egykori „szocialista demokrácia” volt. Nem véletlenül követelte 1990-ben az akkori zsoldos ügynöksereg a „jelző nélküli demokráciát”. Most ugyanazok, és szellemi utódaik „liberális demokráciáért” tombolnak.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Újra „jelzős” demokráciát akarnak ránk erőltetni.

Nagyrészt az egykori „szocialista demokrácia” haszonélvezőinek utódai morognak. Külső nyomással a törvényhozásba is beerőltettek egy egyszemélyes „pártot”, hogy képviselje a politikai vandalizmust a patinás, neogótikus falak között.

Parazita politikus a parlamentben.

„Lehet, hogy nagy gazember, de ő legalább a mi gazemberünk” – mondták, mint már annyiszor, az óceán túlsó partján. Az egyes ottani irányítók már rég elvesztették az egykori morális felsőbbrendűségét. S ezt ők is tudják, de gátlásaik nincsenek.

Felforgató ügynököt küldtek a demokraták ellen.

Liberális átnevelő táborrá akarják süllyeszteni az Európai Uniót. Ennek a liberalizmusnak természetes része a személyválogatás. Kik hiányoznak az USA korrupciós listájáról? Ennek még a megkérdezése is szentségtörés. Húsz évig nem létezett lista a harci kelléktárban.

Miből építette tengerparti luxusvilláját a maoista?
Ez nem érdekli Jó Barátját. Belefér a liberális hegemonizmusba. Ez az ideológia – közismerten – külső erő által szervezett felforgató mozgalom. Mindenhol az alja viszi előre a liberális expanzionizmust. Fizetett vörös gárdistákkal dúlnak. A liberálisok vandalizálják a társadalmat.
Fiatalokat, mint szarvon kötött marhákat visznek a liberalizmus mészárszékére. Parazitabűnözéssel, droggal, celebek kényeskedésével, cukiskodásával bontják a társadalmat. Tudatot rombol a kulturális selejt, a művészeti gagyi, a szélsőségnek követendő mintává emelése.

Mindezt korlátlan pénztámogatással.

Vörös gárdisták sem dobálnak klaviatúrát ingyen, nem másznak kerítést, nem őrjöngnek erkélyen fillérekért. Elfogyott a pénz, eltűntek az emlékmű miatt hisztizők. Megoszlott a pénz – megoszlott az ultra liberális egységfront. Csak a dacos ellenségkeresés maradt meg.

Ehhez is külső szellemi hátország kell.

A belső vezérürük üresfejűsége azt a látszatot kelti, hogy mozgalmuk könnyen semlegesíthető, kompániájuk hatástalanítható, korrupt szerzéseik leleplezhetők, a főkorruptak passzra tehetők, és egykori birodalmuk jelképesen autóparkolóvá gyalulható.

De nem, mert kártevésük megfékezhetetlen.

A liberalizmust nem lehet lerombolni, a liberalizmus maga a rombolás.

Kovács G. Tibor -Facebook

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A célkeresztben: Magyarország - Frank FürediA célkeresztben: Magyarország
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 610 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat