HunHír.info

2018. Ígéret hava 24. nap, Vidorka napja.

A minimális együttélési feltételek betartásának hiányában nincs kecó!

2015. január 02. 13:56
Hunhír.info

Fiatal családosoknak szóló bérlakás-építési program elindítását javasolja a Jobbik - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A szükséges pénzt az integrációs programokra elkülönített forrásból biztosítanák - közölte.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A politikus szerint a fiatalok többségének nincs esélye arra, hogy önerőből vegyen lakást, ezért a Jobbik részben osztrák, részben korábbi magyar példák alapján bérlakás-építési programot javasol. Úgy becsülik, hogy ez az első évben 50-60 milliárd forintból elindítható lenne. A szükséges pénzt az integrációs programokra elkülönített forrásból biztosítanák - közölte. Kifejtette: ha a programban részt vevő fiatalok betartják a minimális együttélési feltételeket, akkor pár év után a bérleti díjuk törlesztőrészletté változtatásával tulajdonjogot szerezhetnének az ingatlanban. A tömeges bérlakásépítéssel egyszerre lenne lassítható a kivándorlás, növelhető a gyermekvállalási hajlandóság, és a gazdaság is nagy tőkeinjekcióhoz jutna - mondta Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik javaslata szerint - folytatta - a programban kizárólag magyar kivitelezők vehetnének részt, és a beszállítók között is a lehető legnagyobb mértékben magyar cégekre támaszkodnának. A jobbikos képviselő azt is szorgalmazta, hogy a kormány mérje fel a majdnem félmillió üresen álló magyarországi ingatlan állapotát, tulajdonosi szerkezetét. Az Operaház elé szervezett esti tüntetést firtató kérdésre Z. Kárpát Dániel azt mondta: pártja minden olyan utcai megmozdulást támogat, amely tisztességes célok, valós megoldási javaslatok alapján képes javítani az ország helyzetén. Erősen megkérdőjelezhető azonban, hogy a péntek esti demonstráció ebbe a sorba illik-e - mondta.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
9% internetes kedvezménnyel
NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel
KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az első világháború és a Habsburg Monarchia bukása - Manfried RauchensteinerAz első világháború és a Habsburg Monarchia bukása
Könyv - Bolti ár: 14 400 Ft
Internetes ár: 12 240 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat