HunHír.info

2018. Álom hava 12. nap, Víritó napja.

K. úr és B. úr áldott karácsonya

2014. december 24. 10:47
Hunhír.info

Pénzváltásra kértek, de közben kiraboltak egy férfit Szegeden, a rendőrök rövid időn belül elfogták a támadókat - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.

Menedék - Baráthosi

Az eddigi információk szerint a sértettet későbbi támadója hívta fel és megkérte, váltson át neki egy nagyobb összegű valutát forintra. Kedd este, a megbeszélt időben az ajtót nyitó 52 éves sértettet két maszkos támadó várta, bántalmazták őt, és elvették az övtáskáját.

A támadók elfutottak, de egyiküket követte a sértett hozzátartozója, másik rokona pedig a segélyhívásra kiérkező újszegedi körzeti megbízottakhoz csatlakozott. Segítségükkel a rendőrök néhány percen belül elfogták és előállították a 30 éves B. Andrást. A rendőrök a közelben megtalálták a másik elkövető által menekülés közben eldobott övtáskát, amelyből hiánytalanul előkerült a rabolt pénz.

A helyszíni szemle alatt a rendőrök felfigyeltek egy férfira, aki idegesen figyelte a munkájukat. Kiderült, a 38 éves egri K. Krisztián gyanúsítható azzal, hogy ő a másik rabló. A rendőrség rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást mindkét férfi ellen, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A megbízható férfi - Bedő ImreA megbízható férfi
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Titkos társaságok fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatTitkos társaságok fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat