HunHír.info

2018. Álom hava 10. nap, Rugacs napja.

A brutális kettős mérce: a százéves zsidó sírok örök életűek, a magyaré meg 35 után másé lehet

2014. december 15. 10:24
Kincses Albin - Hunhír.info

zsido_temeto.jpgA magyarországi zsinagógák felújításának és a zsidó temetők a jövő generációk számára való megőrzésének kormányzati kulturális örökségvédelmi programjáról számolt be az elmúlt héten Washingtonban és New Yorkban tett látogatása során Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára. Az nem érdekelte a cionisták lábaihoz rogyó bohócot, hogy 35 év porladási idő után ha nem vátják meg a hozzátartozók a rokonaik sírhelyét, abba egyből másokat temethetnek,

Menedék - Bayer

"A kormány a jövőben olyan komplex programként kívánja megvalósítani a zsinagógák felújítását és az elhagyott zsidó temetők megőrzését - Magyarországon 1600 ilyen van -, amelynek nem csupán örökségvédelmi, hanem legalább annyira nevelési jellege is van" - mondta el az MTI-nek telefonon helyi idő szerint vasárnap este az MTI-nek Latorcai Csaba. "Szeretnénk ebbe a programba bekapcsolni az iskolai közösségi szolgálatot, hogy a fiatalok is részt vegyenek benne. Ha nem is feltétlenül tevőlegesen, de úgy, hogy megismerik az egykor helyben élő közösséget, amelynek nagy részét a holokauszt alatt kiirtották. Véleményünk szerint ez jó gyakorlat lehet, amely egyrészt örökségvédelem, másrészt pedig az antiszemitizmus elleni küzdelemnek is eleme, valamint a holokauszttal kapcsolatos és a helytörténeti ismereteknek is a továbbadása" - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Talán egy adott magyar település helytörténetét nem csak a zsidók ottani létezéséhez kéne kapcsolni. És erre a kormányra mondják, hogy nácifasiszta, amely olyan brutális kettős mércét alkalmaz bizonyos kisebbségek javára, hogy ezek az intézkedései nem csökkentik, hanem erősítik az amúgy hazánkban alig-alig meglévő antiszemitizmust. Mert a magyar ember azt gyűlöli a legjobban, ha egyesek egyenlőbbek az egyenlőknél. Ez nem a békés egymás mellett élést szolgálja, amire őszintén vágyik minden magyar. És akkor még ott a kérdés, miért kell egy magyar diplomatának egy idegen ország kormányának bizonygatnia, hogy a magyarországi zsidóságot kiemelten támogatja. Talán csak nem az amerikai összeesküvés-elméleteseknek van igaza, hogy az amerikai kormányt az Izrael Lobbi irányítja?

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Hold rejtélyes hatása - Louis ProudA Hold rejtélyes hatása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel
A Hattyú csillagkép kulcsa - Andrew CollinsA Hattyú csillagkép kulcsa
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Helynévrégészet 2. - Faragó ImreHelynévrégészet 2.
Könyv - Bolti ár: 3 400 Ft
Internetes ár: 2 890 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat