HunHír.info

2018. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

A bukott SZDSZ „örök polgármesterének” jól jött a fizetős M0-ás autóut

2014. december 11. 07:03
Hunhír.info

A kormány ne tegye fizetőssé az M0-ás autóutat, követeli a Budaörsön élők érdekében Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), a település polgármestere, mert szerinte ez az intézkedés „egyszerre tisztességtelen, káros és végrehajthatatlan”.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

A Wittinghoff Tamás szerint az agglomerációs településeket és a külső kerületeket drámaian érintené az intézkedés, hiszen nyilvánvaló, hogy amikor az M0-ás elkerülésére kényszerítik majd az autósokat, azok „tömegével zúdulnak rá” a városkörnyéki településekre és a peremkerületekre.
Szerdán derült ki, hogy több, eddig ingyenes szakaszon is fizetni kell majd az autósoknak. Köztük van az M0-ás, illetve a sztrádák bevezető szakaszai. Így például Budaörsöt is csak pénzért lehetne megközelíteni.
A település polgármestere felhívja a figyelmet arra is, hogy Budaörsön a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakban már ma is alig elviselhető a közlekedési terhelés. Ennek növekedésével teljesen ellehetetlenülne a településen belüli autós forgalom, és nőne a zaj- és légszennyezés. „Teljesen nyilvánvaló, hogy mindenféle egyeztetés és hatástanulmányok nélküli, kétségbeesett ötletelés folyik ismét, hogy pénzhez jusson a költségvetés” – fogalmazott közleményében Wittinghoff Tamás.
Hozzáteszi, mivel a 4-es metró budaörsi virágpiacig történő megépítése még tervekben sem létezik, így továbbra is arra kényszerítik a Budapest nyugati agglomerációjában élőket, hogy autóval közelítsék meg a fővárost.
A polgármester hangsúlyozza, „a Budaörsön és a környéken élők érdekében követeljük, hogy a kormány azonnal fejezze be még a gondolkodást is erről a megoldásról, amely egyszerre tisztességtelen, káros és végrehajthatatlan.”

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyuri bácsi egészségnaptára 2019 - Szabó György - a bükki füvesemberGyuri bácsi egészségnaptára 2019
Naptár - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Történelmünk ősi gyökerei a Pilisben - Herczeg FerencTörténelmünk ősi gyökerei a Pilisben
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat