HunHír.info

2018. Álom hava 18. nap, Csekő napja.

Kétszeres amerikai elnökjelölt: „Halálos” háborút provokál a kormány Oroszország ellen...

2014. december 06. 16:14
Hunhír.info

cionbolcsei250.jpgA volt amerikai törvényhozó, a kétszeres republikánus elnökjelölt Ron Paul szerint az amerikai kongresszus legújabb, az úgynevezett 758-as határozatával háborút provokál Oroszországgal szemben. A 79 éves politikus a saját oldalán megjelentett publicisztikájában összefoglalta, illetve a Russia Today kérdésére elmondta, hogy a 16 kongresszusi képviselő által által ellenjegyzett dokumentum nyílt háborús uszítás Oroszország ellen, amely miatt még a neokonok is elpirulnának, annyira hamis és igaztalan.

A kongresszusi határozat kimondja, hogy Oroszország "továbbra is a politikai, gazdasági és katonai agressziót folytat Ukrajna, Grúzia és Moldova ellen a " szuverenitásuk, függetlenségének és területi integritásuk
folyamatos megsértésével vádolja Moszkvát.

A 758-as határozat emellett leszögezi, hogy a Malaysia Airlines MH17 utasszállító repülőgépét a felkelők rakétája lőtte le, és felszólítja Kijevet, hogy folytassa a háborút a szakadár régiók ellen.

A határozat felszólítja az amerikai elnököt, hogy biztosítson halálos és nem-halálos fegyvereket Ukrajna kormánya számára, valamint védelmi szolgáltatásokat és kiképzést.

Hunhír.info - Ron Paul Institute - PressTv

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A második szabály - In memoriam Olofsson Placid - Beer Miklós - Csókay András - Brückner Ákos Előd - Eperjes Károly - Ézsaiás Erzsébet - Mádl Dalma - Rétvári Bence - Schmidt Mária - Sinkovits Vitay András - Süveges Gergő  és még sokan másokA második szabály - In memoriam Olofsson Placid
Könyv - Bolti ár: 2 850 Ft
Internetes ár: 2 423 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat