HunHír.info

2018. Ígéret hava 26. nap, Doboka napja.

Az imádott ország bevezeti az internetadót - lehet menni tüntetni, ha kaptok vízumot!

2014. december 05. 19:59
Hunhír.info

Obama egyfajta telefonszolgáltatásként sorolná be az internetet, ami azt is jelentené, hogy a szektorra érvényes 16,1 százalékos díj is terhelné a szolgáltatást – írja a The Wall Street Journal. Egy think-tank jelentése szerint az előfizetők évi 67-72 dollárral fizetnének többet, a bevétel 17 milliárd dollár lehet.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Az alapvető telefonszolgáltatás biztosítása érdekében évtizedek óta 16,1 százalékos díjat kell fizetni Amerikában. Barack Obama elnök most azt sürgeti, hogy az internetet is közszolgáltatásként a telefonszolgáltatások közé sorolják be, ennek pedig az lenne a következménye, hogy az internetre is kiterjedne ez a 16,1 százalékos díj – írja a The Wall Street Journal. A lap hozzáteszi, hogy már hónapok óta mondja ezt a Szövetségi Kommunikációs Bizottság korábbi tagja, Harold Furchtgott-Roth is.


A Progresszív Politikai Intézet jelentése szerint most az állami és a helyi hatóságok is beszállnának a fogyasztók „lehúzásába”, mivel a szövetségi szabályokon kívül különböző tagállami és helyi adószabályok hatálya alá is tartozna az internet, ha a telefonszolgáltatások közé sorolnák.

Válasz.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Titkos társaságok fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatTitkos társaságok fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradolomról és ellenforradalomról - Gömbös GyulaEgy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradolomról és ellenforradalomról
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Enki elveszett könyve - Zecharia SitchinEnki elveszett könyve
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat