HunHír.info

2018. Álom hava 13. nap, Kurszán napja.

Akkor ő most a katolikus világ feje, vagy a rabbi szolgája?

2014. november 28. 12:13
Hunhír.info

"Egyértelműen elutasítok minden Isten nevében elkövetett erőszakot" – mondta a katolikus egyház vezetője a több mint tízórás beszélgetéssorozat részeként, amelyet Henrika Cimerman zsidó újságíróval folytatott, aki "barátja a pápa jó barátjának", Avraham Skorka argentínai zsidó rabbinak.

Menedék - Baráthosi

Ferenc pápa aggodalmának adott hangot a Jeruzsálemben egyre fokozódó, vallási színezetű harcok, és különösen az egyik jeruzsálemi zsinagógában történt múlt heti vérengzés miatt. Ferenc pápa elmondta, hogy májusban azért utazott a Szentföldre, hogy még Simon Peresz hivatali idejében eleget tehessen a volt izraeli államelnök meghívásának. Régi álmát valósította meg, amikor a Siratófal előtt összeölelkezett két barátjával, az őt a látogatáson is elkísérő Avraham Skorka rabbival és Omár Abud sejkkel, az argentínai muzulmánok vezetőjével. "Egyértelműen ki kell jelenteni, hogy az antiszemitizmus bűn" – mondta Ferenc pápa az izraeli újságnak. "Ittlétem egyik oka, hogy emlékeztessem a keresztény világot a zsidóságban lévő gyökereinkre. Minden keresztényben lakozik egy zsidó, senki sem lehet igaz keresztény, ha nem ismeri el zsidó gyökereit. Természetesen nem etnikai, hanem vallási értelemben" – tette hozzá.

A pápa figyelmeztetett: a második vatikáni zsinat a hatvanas években egyértelműen leszögezte, hogy nem a zsidók felelősek Jézus haláláért. "És ez nem ér itt véget. Vannak, akik tagadják a holokausztot. Ma is. Ez őrültség, de ez van. És ez felfoghatatlan" – tette hozzá Ferenc pápa, aki idén májusi izraeli látogatásán megcsókolta hat holokauszttúlélő kezét. A közelmúlt közel-keleti iszlamista vérengzéseiről azt mondta, hogy "a keresztényüldözések súlyosabbak, mint a kereszténység első évszázadaiban voltak", utalva arra a korra, amikor a római Colosseumban például keresztényeket vetettek az oroszlánok elé. "Irakban elmondhatatlanul barbár bűntetteket hajtanak végre. Több ezer embert, köztük rengeteg keresztényt brutálisan elüldöztek otthonukból". „Gyerekek éhen és szomjan halnak, nőket ejtenek rabul, és kegyetlenül legyilkolják az embereket" – mondta a pápa, akinek titkára Egyiptomból származó kopt keresztény. "Az iraki keresztények, jazidik és a többi kisebbség kiáltására világos és bátor választ kell adniuk a vallási vezetőknek, különösen a muzulmánoknak" - szögezte le Ferenc pápa, akit csak a biztonságiak aggodalmai akadályoztak meg abban, hogy nyár végén Dél-Koreába tartva leszálljon repülőgépével Irakban.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Az ember isteni dimenziója - A túlvilági nap - Bíró LajosAz ember isteni dimenziója - A túlvilági nap
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel
Újabb magyar ősmesék - Bíró LajosÚjabb magyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel
A második szabály - In memoriam Olofsson Placid - Beer Miklós - Csókay András - Brückner Ákos Előd - Eperjes Károly - Ézsaiás Erzsébet - Mádl Dalma - Rétvári Bence - Schmidt Mária - Sinkovits Vitay András - Süveges Gergő  és még sokan másokA második szabály - In memoriam Olofsson Placid
Könyv - Bolti ár: 2 850 Ft
Internetes ár: 2 423 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat