HunHír.info

2018. Álom hava 14. nap, Szilárdka napja.

Addig zörgettek, míg felhúzta a redőnyt - kirángatták az ablakon keresztül

2014. november 26. 08:21
Hunhír.info

Amíg a férfi a lakásban volt, az ismeretlen nő a földön fekvő sértettet folyamatosan bántalmazta. Ezt követően a páros az ellopott táskával elmenekült.

Menedék - Atilla

Őrizetbe vették a kiskőrösi rendőrök azt a 33 éves némbert, aki a megalapozott gyanú szerint az ablakon keresztül kirántotta a sértettet, majd bántalmazta őt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 21-én 21 óra 20 perckor, egy ismeretlen nő és egy férfi egy akasztói ház utcára néző ablakán a leengedett redőnyt ütötte.

Az otthon tartózkodó 26 éves sértett kérte, hogy hagyják békén, azonban a páros tovább zaklatta.

Az ijedt nő felhúzta a redőnyt, kinyitotta az ablakot és azon kihajolva többször felszólította az ismeretlen elkövetőket, hogy fejezzék be a cselekményüket.

Veszekedés közben a páros női tagja egy hirtelen mozdulattal kihúzta az ablakból a sértettet, majd a földre rántotta.

Eközben társa az ablakon keresztül bement a lakásba és eltulajdonított onnan egy táskát, a benne lévő készpénzzel együtt.

Amíg a férfi a lakásban volt, az ismeretlen nő a földön fekvő sértettet folyamatosan bántalmazta. Ezt követően a páros az ellopott táskával elmenekült.

Néhány perccel később az ismeretlen nő kerékpárral visszament és a korábban eltulajdonított válltáskát - miután a készpénzt kivették abból - a ház előtt tartózkodó sértettnek dobta.

A kiskőrösi rendőrök azonnal megkezdték az ismeretlen elkövetők felkutatását. Az adatgyűjtések és a személyleírások eredményeképpen azonosították és 2014. november 23-án 18 óra 35 perckor elfogták a páros női tagját.

G. Szilvia 33 éves akasztói lakost rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett terhelt előzetes letartóztatásának indítványozását.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Vér tapad a kezünkhöz? - Pawel LisickiVér tapad a kezünkhöz?
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Trikolór Naptár 2019 - Magyar Trikolór naptárTrikolór Naptár 2019
Könyv - Bolti ár: 2 300 Ft
Internetes ár: 2 070 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat