HunHír.info

2018. Álom hava 10. nap, Rugacs napja.

Ezt találta Magyarországon az Európai Csalás Elleni Hivatal

2014. november 24. 20:06
Hunhír.info

Négy büntetőügyet említ Magyarországgal kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) egyik kiadványa 2006 és 2013. december 31. között - olvasható Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszában.

Menedék - Baráthosi


A Legfőbb Ügyészség közleménye, amely Polt Péter válaszát tartalmazza Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő Mi lett a következménye az OLAF által Magyarországon lefolytatott, lezárt, a hazai vádhatóságnak átadott további lépéseket igénylő ügykörökkel? című írásbeli kérdésére adott, ismerteti, hogy a szervezet az Európai Unió közigazgatási vizsgálati szolgálata, közigazgatási vizsgálatok végzésére jogosult. Emellett segítheti a tagállami hatóságok munkáját, közreműködik az általuk végzett közigazgatási vizsgálatokban, illetve összehangolja a több államot érintő ügyeket.

Az OLAF-nak büntetőügyek lefolytatására, bűncselekmény gyanújának vizsgálatára nincs hatásköre, ilyen gyanú felmerülése esetén az illetékes tagállami hatósághoz kell fordulnia. Az OLAF vizsgálatainak eredményét, a zárójelentést bűncselekmény gyanúja esetén az ügyészségnek küldi el, illetve feljelentéssel él.
"Ebből következik, hogy az OLAF vagy a minisztériumok, így a Nemzetgazdasági Minisztérium által lefolytatott vizsgálatok számával kapcsolatban nyilvántartott, a kérdésben ismertetett adatok nem a büntetőeljárások kezdeményezésére vonatkozó számadatok" - hangsúlyozták.

A Legfőbb Ügyészség által lefolytatott vizsgálat eredménye szerint a 2011-ben még folyamatban lévő ügyekben, illetve 2011-től kezdődően az OLAF zárójelentése vagy feljelentése alapján tizenkét büntetőeljárás indult. Ebből egy ügyben elmarasztaló, jogerős ítélet született, két ügyben vádemelés történt, nyolc ügyben a nyomozás folyamatban van, egy ügyben megszüntették a nyomozást.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy ezek az ügyek többségükben költségvetési csalás, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének kísérlete, illetve sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés miatt indultak.

A magyar ügyészség és az OLAF közötti szoros együttműködés - a magyar fél megítélése szerint - kiváló, és már eddig is számos eredményt hozott - áll a közleményben.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az erdélyi renaissance - Balogh JolánAz erdélyi renaissance
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A sátánizált Horthy - Szalay KárolyA sátánizált Horthy
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 375 Ft
5% internetes kedvezménnyel
A Hold rejtélyes hatása - Louis ProudA Hold rejtélyes hatása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat