HunHír.info

2018. Áldás hava 19. nap, Kamorka napja.

Elvágták egy nő torkát az Avason

2014. szeptember 03. 14:07
Hunhír.info

Elvágta a torkát, majd hátba szúrta a támadója azt a nőt, akit pénteken támadtak meg a miskolci Avason. Már túl van az életveszélyen, és a betegágyán nyilatkozott is a sajtónak annak érdekében, hogy mihamarabb kézre kerüljön az elkövető.

Magyar Menedék - Migránsokk

Pénteken, az Avason támadtak meg egy nőt, aki az első hírek szerint fehérneműben menekült be egy garázsboltba segítséget kérni. Mint kiderült, az áldozat a jezsuita gimnázium melletti, bokros területre járt napozni, a támadáskor is itt volt fürdőruhában.
Mint hétfőn a kórházi betegágyán elmondta, valószínűsíti, hogy a férfi kifigyelte, előre megtervezetten támadta meg, ahogy azt is gyanítja, hogy nem először fordított kést ember ellen, annyira profi módon használta.

A napozó nőnek kést szorított a nyakához hátulról, hogy maradjon csendben, és befogta a szemét is. Ő azonban megpróbált felállni és kibontakozni a karolásból, ekkor megvágta a nyakánál, milliméterekkel elkerülve az ütőeret. Majd ezt követően hátba szúrta, és megpróbálta beletekerni a plédbe, amin napozott. Sikerült azonban ellenállnia – köszönhetően annak, hogy fiatal kora óta folyamatosan sportol –, sőt, a súlyos sérülések ellenére elmenekülnie, és a közeli tízemeletes alatti boltban segítséget kérni.

Sokkos állapotban, két szúrással szállították be a megyei kórházba a nőt, mondta el Kazacsay Ferenc osztályvezető főorvos. A nyaki szúrás szerencsére gégesérülést nem okozott, a másik szúrás azonban behatolt a mellüregbe, légmellet és vérmellet okozott. Mostanra túl van az életveszélyen, stabil az állapota, ha minden szerencsésen alakul a jövő héten már akár haza is engedhetik.

minap.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tatárlaka és Tordos üzenete - Mandics György Záhonyi AndrásTatárlaka és Tordos üzenete
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A sátánizált Horthy - Szalay KárolyA sátánizált Horthy
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 375 Ft
5% internetes kedvezménnyel
Nimród, a hun-magyarok őse - Marton VeronikaNimród, a hun-magyarok őse
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Káldeától Ister-Gamig I-II-III. - Badiny Jós FerencKáldeától Ister-Gamig I-II-III.
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 500 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat