HunHír.info

2018. Áldás hava 17. nap, Elek napja.

12 kerületben „támad” az Együtt a „zsarnokság” ellen

2014. augusztus 24. 14:40
Hunhír.info

A főváros 12 kerületében állít polgármesterjelöltet az Együtt-PM az októberi önkormányzati választásokon - hangzott el Juhász Péter és Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnökei a pártszövetség kampánynyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten vasárnap.

Magyar Menedék - Migránsokk

Karácsony Gergely hangsúlyozta: céljuk, hogy a helyi önkormányzatokban megteremtsék a szabadság és a szolidaritás hídfőállásait, így kezdjék meg az Orbán-rezsim lebontását.

Ennek érdekében csupa olyan embert jelöltek polgármesternek, akiknek konkrét elképzelésük van arról, hogy miként vezessék győzelem esetén a kerületüket. Sokan korábban önkormányzati képviselőként dolgoztak.

Arról is szólt, hogy a kampányban be kívánják mutatni politikai elképzeléseiket. Fontos számukra a korrupció elleni küzdelem, az önkormányzatok átlátható gazdálkodása, ami - különösen a Fidesz által irányított - önkormányzatok hiányossága.

"A szabadság kis köreinek kialakítása különösen fontos egy olyan országban, ahol zsarnokság kezd kialakulni" - hangsúlyozta Karácsony Gergely.

Juhász Péter úgy fogalmazott: olyan fővárost és kerületeket szeretnének, ahol az emberekről szól az élet szervezése, és az emberek bevonásával születnek a döntések.

Hangsúlyozta, hogy a kampányuk eltérő lesz például a Fidesz kampánytól, mert az ellenzék nem jut médiafelülethez, plakáthelyekhez. Amikor plakáthelyet próbálnak foglalni, a Fidesz azonnal megfenyegeti az adott céget - fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben nincs más választásuk, mint hogy személyes jelenléttel pótolják a plakátokat. Ehhez minél több aktivista segítségére számítanak - mondta Juhász Péter.

Az I. kerületben Váradiné Naszályi Márta, a II. kerületben Hajdu Nóra, a VIII. kerületben Erőss Gábor, a XII. kerületben Komáromi Zoltán, a XVI. kerületben Vajda Zoltán, a XXII. kerületben Pados István és a XXIII. kerületben Székely Gábor kizárólag az Együtt-PM támogatásával aspirál a polgármesteri poszt elnyerésére. Utóbbi a Magyar Szolidaritás Mozgalom alapító társelnöke, illetve az Együtt társelnöke.

A III. kerületben Béres András, az V. kerületben Juhász Péter, a VI. kerületben Kiss Róbert, a IX. kerületben Gegesy Ferenc, Ferencváros korábbi szabad demokrata polgármestere és a XIV. kerületben Karácsony Gergely az Együtt PM jelöltjeként, de az MSZP és a Demokratikus Koalíció támogatásával pályázik a polgármesteri poszt megszerzésére.

A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyagból az is kiderül, hogy az Együtt PM 29 önálló polgármesterjelöltet és 296 egyéni önkormányzati képviselőjelöltet indít országszerte. Ugyanakkor valamennyi megyében és Budapesten is önálló listát állít.

Hunhír.info - MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat