HunHír.info

2018. Áldás hava 20. nap, Bátor napja.

Kövér totál jobbikosodik: Tudatformáló háttérhatalomról, tengerentúli parancsnokokról beszél

2014. augusztus 23. 12:42
Hunhír.info

Kövér László szerintzerint a fő kérdés, hogy kik hozzák meg az emberek mindennapjaira alapvetően ható döntéseket: "az államok vezetői, akik valamiféle felhatalmazást kapnak a saját választóiktól, vagy azok az arctalan, névtelen, homályba burkolózó, de hús-vér emberek által irányított gazdasági vagy tudatformáló háttérhatalmak, amelyek viszont nem viselnek felelősséget".

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Az ukrán válság is világosan megmutatta, hogy az európai döntéshozóknak alig van beleszólásuk a folyamatokba, miközben "a tengerentúlról diktálják a szabályokat és a tempót". Ezért is fontos az erős nemzetállamok közössége, hiszen a nemzetállamok léte egyenlő a demokráciával - nyilatkozta a Fejér Megyei Hírlap szombati számában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Kövér László úgy vélte: az elmúlt négy évben a regnáló jobbközép kormány ellen indított politikai támadásokat azért kellett és kell komolyan venni, mert "az Európai Unión belül egyfajta lopakodó hatáskörbővítés zajlik".

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Globális elme és a civilizáció felemelkedése - Carl Johan Calleman Ph.D.A Globális elme és a civilizáció felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából - Jókai Lenke - Magyar AdorjánA csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából
Könyv - Bolti ár: 1 600 Ft
Internetes ár: 1 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat