HunHír.info

2018. Áldás hava 19. nap, Kamorka napja.

Hollandiában megszólaltak a Nyugat felébredt polgárai: Bocsánatot kérnek Putyintól

2014. augusztus 12. 07:50
Hunhír.info

putyin-250.jpgNeves holland közéleti személyiségek nyílt levélben kértek elnézés Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és Oroszországtól. A dokumentumot De Ommekeer” néven szereplő holland állami szervezet jelentette meg, amelynek honlapján megtalálható a nyílt levél teljes szövege holland, német és angol nyelven. Az aláírók magukat a "Nyugat felébredt polgáraiként" jellemezték.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A meglehetősen hosszú írást kivonatosan közöljük.

A rendkívül hízelgő megszólítást követően a levél szerzői elnézést kérnek Oroszország elnökétől és Oroszországtól, az őket ért nemtelen nyugati vádaskodások miatt. Ezeket három témakörben említik:

1. A szíriai konfliktus kapcsán Oroszországot ért hamis nyugati vádak.

2. A kijevi puccs kapcsán tanúsított nyugati magatartás elítélése, és az Oroszországot ért rágalomkampány a Krím és Donbassz kapcsán.

3. A lelőtt maláj utasszállító repülőgép esetének álságos, minden bizonyítékot nélkülöző és Oroszországot bűnbakként beállítani igyekvő nyugati törekvések.

A nyílt levél szerzői elítélik a holland kormány és a sajtó negatív elfogultságát Oroszországgal kapcsolatosan, és kettős mércét emlegetnek a nyugati világban.

A Nyugat "felébredt" polgárainak nevében a donbasszi eseményeket a Nyugat szörnyű imperialista törekvéseinek eredményeként említik.

Sajnálkoznak a nyugati médiumok elveszett függetlensége miatt, hogy a Nyugat törekvéseinek szócsöveiként használják fel őket, és a nyugati polgárok objektív tájékoztatása helyett a hazugság lett a fő feladatuk.

A nyílt levél aláírói elnézést kérnek a Nyugat által Oroszországgal szemben elrendelt gazdasági szankciók miatt, amelyeket pedig egyenesen politikai trükköknek tartanak.

Politikai bölcsességet várnak el Vlagyimir Putyintól, mert ők békét akarnak. Tisztában vannak ugyanakkor, hogy a Nyugat mindent megtesz egy csakis a saját érdekeinek megfelelő új világrend kialakítása érdekében, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az emberek érdekeit, és semmibe veszi a szuverén nemzetek jogait. Céljai elérése érdekében több millió ártatlan ember legyilkolásától sem riad vissza, amit elfogadható árnak tekint.

"Nekünk, holland állampolgároknak nagyon fontos a béke és az igazságosság. Fontos a béke és az egyetértés Oroszországgal. Reméljük, hogy meg tudjuk győzni a holland kormányt is minderről, és imádkozunk azért, hogy az országaink között növekvő feszültség enyhüljön."

Hunhír.info - ru.faktxeber.com - balrad.com

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Helynévrégészet 2. - Faragó ImreHelynévrégészet 2.
Könyv - Bolti ár: 3 400 Ft
Internetes ár: 2 890 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A holnap ma kezdődik - Csath MagdolnaA holnap ma kezdődik
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Pannóniai kereszténység - Zakar AndrásPannóniai kereszténység
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 520 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Csinos Vitéz - Székely népmesék - Kriza JánosCsinos Vitéz - Székely népmesék
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat