HunHír.info

2018. Áldás hava 22. nap, Obi napja.

A zsidó mészárlás „mellékhatásai"

2014. augusztus 03. 16:46
Hunhír.info

A huszonhetedik napja tartó Erős Szikla hadművelet számos „mellékhatásáról” számolt be vasárnap az izraeli média.

Észak-Izrael egyik biztonsági rabokat is fogva tartó börtönében vasárnap egy cellában az illemhely alatt frissen ásott alagutat fedeztek fel a börtönőrök.

A nyolc rab több méteres föld alatti folyosót ásott, amelynek lejárata a cella vécéje alatt kezdődik, amelyet elmozdítottak helyéről a munkálatok idejére.

Az ötletet valószínűleg a Gázai övezet alatt húzódó, a Hamász által kivájt alagútrendszer szolgáltatta, amelynek felszámolására indította Izrael a hadművelet szárazföldi offenzíváját. A börtön személyzete egyelőre nem tudja a választ arra a kérdésre, hogy az alagút építése óta hol végezték szükségüket a cella foglyai, közölte a tízes tévécsatorna.

A hadművelet egy másik „mellékhatásaként" elsősorban a Gázai-övezethez közeli és gyakori légiriadóknak kitett rehóvoti Káplán-kórházban huszonnyolc százalékkal nőtt az idő előtti szülések száma. Az ország középső részén lévő Belinson-kórházban, ahol ritkábbak voltak a szirénázások 5-10 százalékkal több baba jött világra idő előtt, mint más években. Összesítve a kórházakban nyolcvankét százalékkal nőtt az idő előtti ikerszülések száma, és erre a kiugró adatra az orvosoknak egyelőre nincs egyértelmű magyarázatuk.

Az Izrael lakosságának háromnegyedét olykor óvóhelyekre kényszerítő rakétatámadások nyomán júliusban jelentősen csökkent a vásárlások száma. A legnagyobb izraeli hitelkártya-szolgáltató, az Isracard adatai szerint a hadművelet idején átlagosan hat százalékkal költöttek kevesebbet hitelkártyájukkal a zsidó állam lakói, sőt az ország rakétákkal leginkább sújtott déli részén tizenkét százalékkal kevesebb pénzt adtak ki.

Igencsak megcsappantak a szórakozásra, sportra és kultúrára kiadott pénzek, ezekre a szokásosnál huszonhét százalékkal kevesebbet költöttek idén júliusban Izraelben - adta hírül az Isracard.

MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A lázadás éve - Görgényi Tamás - G. Fodor Gábor - Fűrész Gábor - Ketipisz SztavroszA lázadás éve
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Gyógyulj meg magyarul - Színia Bodnár ErikaGyógyulj meg magyarul
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat