HunHír.info

2018. Napisten hava 22. nap, Döme napja.

Babakocsival ütötte áldozatát a derék, családszerető feltörekvő rabló

2014. április 05. 08:41
Hunhír.info

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. április 4-én 8 óra 16 perckor Csongrádon a Szőlőhegyi utcában egy család "sétált" babakocsit tolva. A későbbi sértett egy ismerősének köszönt, aki ezt kifogásolta. A férfi társával rátámadt a sértettre, bántalmazni kezdték, botokkal és a babakocsival is megütötték.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Amikor a sértett a földre került, egy késsel pénzt követeltek tőle. Miután nem kaptak, a helyszínről elmenekültek. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rablás után mintegy két órával a Fő utca melletti parkban a sértett és az egyik gyanúsított családja összeszólalkozott, amit tettlegesség követett. A verekedésnek a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, akik 8 embert állítottak elő a Csongrádi Rendőrkapitányságra.

Ezzel egy időben a nyomozók a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Gusztávot is elfogták. A 28 éves csongrádi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Társa ellen országos elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A 8 verekedő közül 6 főt szintén őrizetbe vettek a csongrádi nyomozók csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség esetükben is előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásra.

Hunhír.info - d.m.

A romaintegrátorok figyelmébe, nagy szeretettel.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából - Jókai Lenke - Magyar AdorjánA csodaszarvas - történelmi képregény az avarok korából
Könyv - Bolti ár: 1 600 Ft
Internetes ár: 1 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat