HunHír.info

2018. Napisten hava 20. nap, Zajzon napja.

Szabó György: Metró 4 – Ma a szellemek utaznak

2014. április 01. 07:20
Hunhír.info

Még véletlenül sem tréfa az, amiben ma részem lehetett. Munkanapon és a reggeli csúcsforgalomban utaztam a 4-es Metrón. A 452,5 milliárd forintért elkészült új vonalon rendőrök, közterület-felügyelők és BKK dolgozók őrizetében nagyjából húszan voltunk. A Móricz Zsigmond körtéren, a Gellért téren és a Kálvin téren is kiszálltam, és mindegyik állomáson egyedül voltam utas.

Mindezek alapján megismételve kijelentem, hogy az SZDSZ és az MSZP adott Budapestnek és a fővárosi környezetvédelemnek egy nagyon drága pofont, amibe a város majdnem belerokkant az elmúlt négy év során. A veszély azonban még közel sem hárult el az átadással, mivel a 4-es Metró fenntartási és üzemeltetési költségei nagyjából 10-13 milliárd forintot jelentenek éves szinten.

Ezért itt is üzenek az április 6-án választóknak, és a csak azért is a liberálisokra és a több darabra szakadt MSZMP utódpárjaira szavazóknak, hogy a voksolás előtt legalább ők utazzanak a négyes metrón, ha már nekik épült.

Ezt a Metrót tovább kell ásni a lakótelepek irányába, ahol valódi utazni akarók élnek, és akik kényszerből változatlanul 24 éves buszokkal vagy saját közlekedési eszközzel érik el céljukat.
Fővárosi képviselőként pedig meghívom Budapestre a brüsszeli döntéshozókat, és be fogom bizonyítani nekik, hogy minden jogalapot nélkülöz Demszky Gábor kötelezettségvállalása, a dugódíj, aminek a bevezetése ellen kezdetektől tiltakozunk.

Facebook

A szerző jobbikos budapesti városatya

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Amerika álszent háborúi - F. William EngdahlAmerika álszent háborúi
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Mély titkú rovással - Friedrich KláraMély titkú rovással
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szerencsénk volt, túléltük... - Nógrádi GyörgySzerencsénk volt, túléltük...
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat