HunHír.info

2018. Napisten hava 25. nap, Koppánd napja.

Mindszenty szembeszállt a trianoni rendszer életben tartóival is

2014. március 29. 11:28
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

mindszenty250.jpgSzázhúszonkét éve, 1892. március 29-én született a vas vármegyei Csehimindszenten Mindszenty József bíboros, aki nem a középkori aszkéták, hanem a keresztes lovagok lelki örököse volt (ami természetesen egyáltalán nem jelentheti szentként tisztelhetőségének megkérdőjelezését, csak annak tudomásulvételét, hogy egészen másban és másként volt szent, mint az előbbiek!), „miles Christi”, „Krisztus katonája”, így a mostani évforduló alkalmával ennek sajnálatosan elfeledett jeleként ismét kiemeljük, nemcsak a bolsevizmus, hanem Trianon ellen is harcolt.

Amíg Prohászka elsősorban a kor liberalizmus által megfertőződött millióit igyekezett felrázni, hogy a kisgyermektől az aggastyánig megtanulják a hit ábécéjét, felkorbácsolva így közéletünket tunyaságából, addig Mindszenty a bolsevizmus lélek- és szellemirtása ellen nyílt sisakkal állt a politikai aréna küzdőterére, a gladiátorideálok kérlelhetetlenségével szembeszállva az erkölcsöt, családot, hazát mindig és mindenhol rombolókkal.

Nem a középkori aszkéták, hanem a keresztes lovagok lelki örököse volt (ami természetesen egyáltalán nem jelentheti szentként tisztelhetőségének megkérdőjelezését, csak annak tudomásulvételét, hogy egészen másban és másként volt szent, mint az előbbiek!), „miles Christi”, „Krisztus katonája”, így a mostani évforduló alkalmával ennek sajnálatosan elfeledett jeleként ismét kiemeljük, nemcsak a bolsevizmus, hanem Trianon ellen is harcolt.

Ezt bizonyítandó, 1945. november 8-án XII. Piusz pápához írt memorandumában figyelmeztetett Eduard Beneš műállamának magyarellenességére, elítélve a felvidéki magyarság kitelepítését és Kárpátalja előbb Csehszlovákiához, majd Szovjetunióhoz való csatolását, s hangsúlyozta az 1938-as területrendezési döntés jogosultságát:

„Európa nagyhatalmai 1938-ban a müncheni értekezleten azt óhajtották, hogy az érdekelt országok kölcsönös megállapodásokkal rendezzék a határok kérdését. Csehszlovákia és Románia előterjesztette, hogy Német- és Olaszország döntőbírákként ítéljen. E javaslatba Magyarország is belenyugodott, tehát a bírák döntése nyomán kapta vissza a legigazságosabb módon területeit.”

November 15-én újabb memorandumot terjesztett a pápa elé, amelyben területi épségünk visszaállításának elkerülhetetlenségét hangsúlyozta:

„A Magyarországtól elvett területnek Csehszlovákia és Románia alig egyharmadát, Jugoszlávia alig egytizedét adta vissza, Ausztria pedig semmit. A visszatért területek nemcsak történelmi jogon, hanem a lakosság nemzetiségi számaránya miatt is Magyarországot illetik. A legnagyobb igazságtalanság lenne, ha a békét teremtő békeszerződés ismét elszakítaná Magyarországtól azon területeket, amelyek – a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak jóvátételére – az európai nagyhatalmak tanácsára s az érdekelt országok kölcsönös megegyezésével visszatértek az anyaországhoz.

Mindszenty szembeszállt tehát a trianoni rendszer életben tartóival is, elvégre ő is magáénak vallotta XII. Piusz pápa jelmondatát: „opus pax iustitiae”, „Az igazságossság a béke gyümölcse”.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Háborúk, olaj, radikalizmus - Marc FromagerHáborúk, olaj, radikalizmus
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat