HunHír.info

2018. Álom hava 19. nap, Bodony napja.

Szakály Sándor beperelte a zsidók gyűlölködő csoportja egy arcát

2014. március 28. 16:42
Kincses Albin - Hunhír.info

justicia250.jpgSzakály Sándor beperelte Krausz Tamást, amiért utóbbi úgy kommentálta Szakály ténymegállapítását, hogy az „szélsőjobboldali politikai provokáció és a holokauszt relativizálása”. A hungarofób megnyilvánulásiról hírhedt, a magyar katona emlékét sárba taposó, ezzel magyarok millióinak az érzékenységét megértő hazugságtörténész tovább uszít a kussolás helyett.

Menedék - Baráthosi

Mint arról korábban beszámoltunk, Szakály Sándor történész, a kormányzat által felállított Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója január 17-én egy, az MTI-nak adott interjújában a korabeli szakkifejezéssel élve teljesen jogosan „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte az 1941-es kamenyeck-podolszki deportálást. Az eset nagy felháborodást váltott ki a hivatásos rettegők és a magyar történelmet kizárólag liberálcion szemüvegen keresztül szemlélők körében. A vitatott legitimitású, pár ezres csoport, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) például azóta is Szakálynak az intézet éléről történő eltávolítását követeli és kijelentette: ezen – és még két másik – feltétel nem teljesülése esetén nem vesz részt a vészkorszak hetvenedik évfordulója alkalmából rendezendő kormányzati megemlékezéseken.

Krausz Tamás zsidó "történész, Szovjetunió-kutató" - aki a Don-kanyar hősét, az Ukrajnát a bolsevik uralomtól mentesítő magyar katonát tömeggyilkosnak minősítette - az ATV Szabad Szemmel című adásában, január 19-én reagált Szakály kijelentésére. „Szélsőjobboldali politikai provokáció és a holokauszt relativizálása” – fogalmazott, mire a főigazgató polgári pert indított a történelemhamisító lény ellen jó hírnév megsértéséért.

A zsidó továbbra is kitart gyűlölködő, hamis állítása mellett, gondolván, hogy az alombeli bíró úgysem meszeli el, ha meg nem alombeli, akkor nem akar úgy járni mint az az bíró, aki a Jobbiknak merészelt igazat adni egy hasonszőrű rágalmazása ügyében, de természetesen már nem dolgozik a szakmájában.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Anunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben - Zecharia Sitchin - Chris HardyAnunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
Trikolór Naptár 2019 - Magyar Trikolór naptárTrikolór Naptár 2019
Könyv - Bolti ár: 2 300 Ft
Internetes ár: 2 070 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája - Grandpierre K. Endre - Grandpierre Attila - Blaskovics JózsefTárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 999 Ft
14% internetes kedvezménnyel
A megtalált kapcsolat - Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat