HunHír.info

2018. Álom hava 16. nap, Szepes napja.

Sztalin, a tízmilliók haláláért felelős tömeggyilkos Atilla nagykirályunk reinkarnációja lehetett

Újabb rúgás a magyar pusztabunkóba

2014. március 27. 13:04
Kostás Roland - Hunhír.info

Atilla250.jpgEgy épülő budapesti híd alapozásakor megtalálták a Duna közelében Attila király sírját – hazudta a World News Daily Report. Az index leleplezte ugyan a történelemhamisító kamut, de egyből fel is használta a lehetőséget, hogy belerúgjon az Atilla-kultuszos magyar ősbunkókba, hiszen a tízmilliók haláláért felelős bolsevik tömeggyilkoshoz, Sztalinhoz hasonlította egyik leghíresebb történelmi személyiségünket.

Menedék - Pálfi

A fővárosban ugyanis semmilyen híd nem épül. Ebből persze nem következik, hogy a sírt nem találhatták meg; Albrecht Rümschtein, az ELTE kutatója például eszméletlennek tartja a felfedezést.

Rümschtein azt nyilatkozta, hogy rengeteg lócsontot találtak a sír mellett, ahogy tradicionális hun eszközökre és fegyverekre is rábukkantak. Sőt, megtalálták Atilla kardját, a Szkíták Szent Fegyverét, ami meteorvasból készült. Atilla ezt a kardot állítólag Marstól, a háború istenétől kapta, de ezt se a független hírügynökségek, se Mars isten nem erősítette meg.
Rümschtein szerint nagy valószínűséggel Atilla sírjára bukkantak, de további vizsgálatok szükségesek, hogy ezt biztosra mondhassák. Ahhoz elég egy öt másodperces vizsgálat a Google-lel, hogy kiderüljön, Rümschtein nevű kutató nem dolgozik az ELTE-n.

Atilla hun király egyébként 434-től 453-ig uralkodott. Eközben a fél világ gyűlölte és rettegte, számos nyugat-európai országban Adolf Hitlerrel és Sztálinnal egyenrangú tömeggyilkos diktátorként tartják számon, és jelentősen hozzájárult a Római Birodalom meggyengüléséhez és összeomlásához - írja az Index.

Tény és való, hogy sok nemzeti autodidakta őstörténész is csontra beszopta a képtelen sztorit, és az interneten sorra osztogatták meg a Rümschtein-féle totális zagyvaságot, amely minden szempontból történelmietlen és ráadásul még abszolút hazug is. Mindenki előtt nyilvánvaló ugyanis, hogy Atilla sírja nem lehet folyómeder, és azok járnak közel az igazsághoz, akik a legendás sírt a föld szívcsakrájában, a Pilisben keresik.

Az ultraliberális Index viszont nem elégedett meg azzal, hogy leleplezze a hülyeséget, hanem egyből felhasználta arra, hogy jót rúgjon azokba az alsóbbrendű bunkókba, akik a hun-avar-magyar folytonosságot hirdetik. Az liberálisok szemében Atilla csak barbár állat, a több tízmillió ember haláláért felelős bolsevik Sztálinhoz hasonlítható kegyetlen tömeggyilkos, és jó lesz ha végre ezt felfogják azok, akiknek illene tudniuk, hogy Komoróczi professzor úr elmélete az igazi és a cáfolhatatlan. Miszerint a magyaroknak természetesen semmi közül a hunokhoz, hiszen hazatérő Árpád nagyfejedelmünk és a hét vezér is zsidó származású volt, akik az ezer évek óta itt élő zsidósággal egyesítették a hazatérő zsidó-magyarokat.

Sajnálatos módon a zsidó nép története varázslatokkal átszőtt természetfeletti tanmese, éppen ezért nem tudunk köreik közül megemlíteni olyan jelentős személyiséget, mint például Atilla nagykirály volt, tehát nekünk, a tudatlan bunkóknak még visszavágási lehetőségünk sem maradt a kaftánjukat folyamatosan belénk törlőkkel szemben.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Összeesküvések a magyarság ellen - Körösztös GyörgyÖsszeesküvések a magyarság ellen
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Mohácsi csata (1526) másképpen - Botlik Richárd - Illik PéterA Mohácsi csata (1526) másképpen
Könyv - Bolti ár: 4 200 Ft
Internetes ár: 3 570 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Voynich kézirat - Dr. Stephen Skinner - Rafal Prinke - René ZandbergenA Voynich kézirat
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
A hunok és magyarok - Fischer Károly AntalA hunok és magyarok
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat