HunHír.info

2018. Napisten hava 24. nap, Csörsz napja.

Kilencvenéves asszonyt akart megerőszakolni a kegyetlen politikai fogoly

2014. március 27. 11:05
Hunhír.info

Egy pusztaottlakai házba tört be a középkorú férfi hétfő éjjel, az ott lakó 90 éves asszonyra rárúgta a háló ajtaját, lehúzta alsóneműjét majd fogdosni kezdte. Áládár kancigány megfogalmazása szerinti politikai fogoly emellett még egy batyut is megpakolt szajréval.

A Battonyai Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntettének kísérlete, erőszakkal, éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette és kifosztás bűntette miatt kezdeményezte egy 42 éves medgyesegyházi férfi előzetes letartóztatását- tudatta közleményben a Békés Megyei Főügyészség.

Mint írták, a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a gyanúsított március 24- én éjfél körüli időpontban egy pusztaottlakai családi házba az ablakon keresztül bemászott, a lakóházban kutatást végzett, és összekészített 1 db mozsarat, 1 db kalácsot és fagyasztott hústermékeket, hogy azokat elvigye. Ezt követően a lakóház hálószobájának ajtaját berúgta, a szobába bement és zajra felriadó, az ágyon ülő 90 éves sértettet hanyatt lökte, vele dulakodni kezdett, majd a sértett alsóneműjét lehúzta, és a sértett akarata ellenére a nemi szerveit fogdosta.

Cselekményével csak akkor hagyott fel, amikor a sértett közölte vele az életkorát. A gyanúsított a sértett pénztárcáját az abban lévő 10.000.- Ft-tal együtt magához vette és azzal, valamint a korábban összekészített tárgyakkal a házból távozott. A gyanúsítottat a rendőrök Pusztaottlaka külterületén, a szántóföldön fogták el.

A nyomozást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság folytatja.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel került sor, másrészt azért, mert alappal volt feltehető, hogy a gyanúsított a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné vagy meghiúsítaná. A Békéscsabai Járásbíróság a gyanúsított előzetes letartóztatását a szerdai napon elrendelte- tájékoztatott a főügyészség.

Az ilyen brutális állatokat nem letartóztatni kell, hanem a helyszínen agyonlőni, mert rasszista indokból, felfegyverkezve megtámadta a rendőröket.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Mindenki-tudja ország - Szerencsés KárolyMindenki-tudja ország
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Enki elveszett könyve - Zecharia SitchinEnki elveszett könyve
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat