HunHír.info

2018. Fergeteg hava 21. nap, Regehű napja.

A legmagasabb tudományos beosztásokban továbbra is többnyire marxista és liberális történészeket találunk

2014. március 10. 09:32
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

rusztikus_konyv.jpgAlighanem közismert tény – amely felett mégis rendre egy vállrándítással napirendre térünk –, hogy az átlag magyarnak általában a világtörténelemre, de különösen is a honi históriánkra vonatkozó ismeretei mennyire vérszegények, nyersebben fogalmazva mennyire kritikán aluliak. Ennek okát azonban korántsem elég csupán a politikusoknál keresnünk.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Legalább annyira kell, ha nem inkább az őket gátlás nélkül kiszolgáló céhbeli történészeknél. Mert rendszerváltozás ide, rendszerváltozás oda, a szellemi életünket irányítani hivatott Magyar Tudományos Akadémián és a tudományegyetemek zömén továbbra is többnyire marxista és liberális történészeket találunk.

Elég ennek oknyomozó történetét 1945-től levezetnünk. Hazánk szovjet megszállása részeként egyfelől elrendelték a kommunizmussal szembenálló szerzők – többnyire politikusok, történészek, költők, írók, papok – műveinek begyűjtését és bezúzását, másfelől megkezdték az oktatási intézmények és a sajtó könyörtelen „megtisztításá”-t a „fasiszta, reakciós, klerikális, burzsoá” elemektől. Ma gyakorta hajlamosak vagyunk ez utóbbit csupán Aczél György nevéhez kötni, holott az olyan „kipróbált káderek”, mint Andics Erzsébet, már az imént jelzett évtől megkezdték ezt a tisztogatást. Vagyis akik az új rendszerrel már korábban is szembenálló egyetemi tanárok voltak, azokat eltávolították s nem ritkán börtönbe vetették – mint Hóman Bálint történészt –, helyükbe pedig legtöbbször minden tudományos végzettség és teljesítmény nélküli pártkatonákat ültettek.

Az ő – úgyszólván egyetlen – feladatuk az volt, hogy a marxista-leninista világnézetet kötelezővé tegyék műveik olvastatása, taníttatása által bármely történelmi kor tárgyalása során. Így eshetett meg, hogy például a középkort sommásan „sötét”-ként kezelték, belőle is csak – híven a történelmi materializmus szemléletmódjához, főként a minden történelmi eseményt megmagyarázni hivatott osztályharcelmélet hangsúlyozásához – a „parasztlázadások”-at, vagy a gazdasági-kereskedelmi és ipari életre vonatkozó információkat hangsúlyozták, ellenben szellemi életének vívmányairól, különösen is a teológiaiakról és a filozófiaiakról, gyakorlatilag alig vagy egyáltalán nem esett szó részükről. (Figyeljük csak meg a „reakciós argó”-val csupán „Lukács-óvodá”-nak vagy „foxi-maxi”-nak nevezett Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófiából, történelemből vagy irodalomból az elmúlt több mint fél évszázadban doktoráltak oly jelentős hányadának csaknem elégtelen ismereteit Nagy Szent Albertről, Aquinói Szent Tamásról vagy éppen Szent Bonaventuráról: ők Marxon és Hegelen – no meg persze az Arisztotelészről ugyebár művei ismerete nélkül is publikáló Heller Ágnesen – kívül igazán senkit sem ismernek.)

De koponyazsugorításuk mégis leginkább a nemzeti öntudat felszámolására, a hazaszeretet erényére történő nevelés elutasítására tett kitartó erőfeszítéseikben lelhető fel. Nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy elhitessék az internacionalizmus ideológiai erőszakolásaként: a „nemzettudat”, sőt maga a „nemzet” teljesen avítt, káros, romantika szülte s mára meghaladott fogalom, amolyan „kispolgári csökevény”. Balogh Sándor, Glatz Ferenc, Juhász Gyula, Kristó Gyula, Molnár Erik, Pach Zsigmond Pál, Ránki György, Szűcs Jenő, Ormos Mária – hogy csak néhány húzónevet említsünk – művei ennek elhitetésével döntően felelősek azért, hogy a felsőfokú oktatási intézményekből kikerültek tanári vagy szerkesztői állásaikban nemzeti történelmünk identitásfejlesztő és akaratnevelő, erkölcsnemesítő szerepét már nem létezőnek tekintik, továbbá, hogy az irántuk való érdeklődést is elfojtják. (Szomorú, hogy hozzájuk még a Horthy-korszakban történésszé váltak közül is számosan csatlakoztak utólag, mint Kosáry Domokos, aki élete utolsó éveiben minden erejét további tudományos kutatások helyett az SzDSz kozmopolitizmust abszolutizáló holdudvarának erősítésére használta fel.)

Pedig lenne kiktől tanulniuk a mai bölcsészeknek történetírásunk néhai nagyjai közül! Elég legyen csak az elmúlt másfél évszázadból olyanokra gondolnunk közülük, mint Balanyi György, Erdélyi László, Fraknói Vilmos, Grünwald Béla, Hajnal István, Horváth Jenő, Hóman Bálint, Karácsonyi János, László Gyula, Lukinich Imre, Málnási Ödön, Mályusz Elemér, Márki Sándor, Meszlényi Antal, Miskolczy István, Salamon Ferenc, Szabó István, Szilágyi Sándor, Szekfű Gyula. S lenne tőlük mit is. Azt, hogy a történelemben a lelki-szellemi tényezők mindig előbbre helyezendők az anyagiaknál-fizikaiaknál. Azt, hogy a történelemalakító személyiségek nem feltétlenül hófehér vagy szurokfekete figurák, szentek vagy ördögök, hanem hol erényekben, hol éppen bűnökben színre lépők, s akik inkább az előbbiekben, többnyire azok a hősök. Azt, hogy az igazi történész ugyanakkor képes meglátni a negatív jellemekben is a pozitívumokat, mindenekelőtt a hősiességet - mint a római történetírás nagyjai közül Titus Livius, aki Róma utolsó királyáról, a mégoly zsarnok Tarquinius Superbusról mégis azt írta, hogy „vir iniustus, sed fortis ad arma tamen”, vagyis „igazságtalan, de a harcban vitézül helytálló férfiú volt”. S azt is, hogy a történelemmel való foglalkozás nem holmi szobatudósok filológiai foglalatossága, hanem a társadalomépítés, a nemzetformálás legfontosabb tényezője a hit és erkölcs alapelemeinek átadása után, a spártai jellemre való nevelés valóságos példatára.

Lenne tehát kiktől mit tanulniuk, ám jelenlegi történész társadalmunk aligha jár elő ebben pozitív példákkal. S hogy mennyire nem, elárulja Raffay Ernő történész is, akinek legújabb tabudöntögető művei egyike (Harcoló szabadkőművesség. Küzdelem a katolikus egyház ellen, 2011) bevezetőjében ezt olvassuk:

„Ma Magyarországon eszmetörténeti-ideológiai szempontból alapvetően háromféle történész működik. Az első csoportba a még mindig tevékeny marxista-leninista ideológiai alapon tevékenykedő történészek tartoznak. Ők ott vannak az egyetemen, sőt a Magyar Tudományos Akadémia történész részlegén is, s a legmagasabb tudományos beosztásokban mérgezik az emberek lelkét, persze nem mint kommunista pártharcosok, hanem mint csöndes és megkérdőjelezhetetlen szavú szakemberek. Ma már persze inkább marxisták, mint „nagyoktóberiszocialistaforradalmizó” leninisták. Egyik legfontosabb jellemzőjük (az osztályharc hangsúlyozása mellett) az istentelen, ateista fölfogás, amiben megegyeznek a következő csoportba tartozókkal.

A történészek egy másik csoportjába a neoliberális eszmei alapokon működő személyek tartoznak. Tudni kell, hogy a marxizmus-leninizmus-kommunizmus majdnem fél évszázados uralma után Magyarországon a liberális történészek (kevés kivétellel) sajátos módon keletkeztek: az úgynevezett rendszerváltozáskor, 1990 egy kora tavaszi napján, kora reggel több marxista történész fölébredt, és liberálisnak érezte magát. Ez kétségtelenül nem annyira a szerves fejlődés, mint inkább az egészséges életösztön jele, hiszen a mai neoliberális történelmi-politikai-gazdasági korszakunkban ezzel a „bölcs eszmetörténeti metamorfózissal” ott lehetett maradni a tudományegyetemeken, és be lehetett kerülni az Akadémiára is, valamint el lehetett menni egyik-másik nyugati, amerikai egyetemre vendégtanárnak. Vitathatatlan tény, hogy a liberális akadémikusok a marxista akadémikusok „szellemi alsótestéből” bújtak elő, s ma szinte minden egyetemi, akadémiai és médiafelületet megszállásuk alatt tartanak. Vannak persze olyan kategóriájú, önmagukat liberálisnak mondó tudósok is, akik valamelyik keresztény egyházhoz tartoznak. Szellemileg ez a legtorzabb fajta, mert a normálisnak tartható egyház alapvetően konzervatív világfölfogású, s nehéz elképzelni a kétfajta szemlélet szerves összekapcsolódását. A liberális református vagy liberális katolikus fogalma nemcsak az adott személy, hanem mindenekelőtt az adott egyház belső torzulását mutatja. Nem lehet véletlen például, hogy 1920 előtt a magyarországi liberális szabadkőműves páholyokba belépő keresztény papok közül kimagasló számban a református lelkészek, püspökök és teológiai tanárok voltak.

A történészek harmadik, legkisebb lélekszámú csoportjába a konzervatív fölfogású tudósok tartoznak. Ők elfogadják a történelemben helyenként és koronként valóban meglévő osztályharc létezését, s megértik a liberális individuum szerepét is a történelemben, de nem abszolutizálják e tényezőket. Ehelyett azt állítják, hogy a történelemben minden a lélek: a közösségi és az egyéni lélek. Az emberi lélek pedig az Istenség létezésének és teremtő erejének a következménye. Ebből következik, hogy a földi emberek történelemnek nevezett tevékenységét az Isten akarata intézi és szabályozza, az emberi lélek befolyásolásával. Ez adja a keresztény globalizmus gondolatkörét, szemben a marxisták és liberálisok egy-egy (adott helyen és adott időszakban egyébként fontos) részletet kiragadó történelem-fölfogásával, s szemben ugyanezeknek az anyagelvűségével és ateizmusával. A konzervatív történetírás tartja hangsúlyosnak az ugyanazon lelki közösségbe, ugyanabba a nemzetbe tartozó emberek közös (kollektív) ügyeivel, a nemzeti ügyekkel történő foglalkozást és kutatást. Mivel a nemzet nemcsak nyelvi, szellemi, területi, hanem mindenek előtt lelki közösség, tehát isteni, örök tényező, semmiképpen sem mondható elavult kategóriának, mint ahogy a marxista és liberális, egymással szellemileg elsőfokú rokoni kapcsolatban lévő történészek hangoztatják. A konzervatív történetírás személyei jelenleg a magyarországi állami egyetemeken jelentéktelen, az egyházi fönntartású felsőoktatási intézményekben valamivel erősebb pozicionális helyzetben vannak, míg a Magyar Tudományos Akadémia történész részlegén elenyésző számban vannak képviselve. Az MTA történész osztálya napjainkban az ateista, anyagelvű baloldal két csoportjának, a marxistáknak és a liberálisoknak féltve őrzött területe.

Féltve bizony. S hogy mennyire, mutatja a Romsics Ignác történésszel Cseri Péter által készült, a Néphazugság 2014. március 8-i számában megjelent interjú is. Romsics szerint a politikusok „rendre belefirkálnak” a történelemkönyvekbe, melyeket viszont olyanok írnak rendre, akik nem dokumentálják kellő alapossággal, megnyugtató lelkiismeretességgel az általuk feltárandónak ítélt történelmi korszakokat, mint például 1944-1945 hazai valóságát, ugyanis, amint fogalmaz,
„egyetlen napi- vagy hetilap, rádió vagy tévécsatorna sem vállalkozott arra, hogy a neki tetsző, ám hozzáértő történészt vagy történészeket felkérve igényes ismeretterjesztő írások, illetve műsorok formájában hétről hétre haladva tárgyszerűen ismertesse a mai magyarokkal, hogy mi és miért is történt a szüleikkel és nagyszüleikkel 1944-ben”.
Szóval hogyan is van ez? Az akkori magyarságot, élén kormányzójával és politikai elitjével, naponta lehet büntetlenül gyalázni, kárpótlást követelve a „vészkorszak”-ért ki tudja, hányadik íziglen, miközben a hivatalos történetírás Romsics szerint is képtelen arra, hogy „tárgyszerűen” érveljen, s bizonyítsa vádjait? No és vajh merre van hazája az általa egyedül üdvösnek tekintett „demokratikus rendszerek történetírásá”-nak? Ugyanis, amint írja,
„a XX. századi diktatúrák időszakában kifejezetten virágzott a hatalmon lévőket dicsőítő apologetika. Ez Hitler Németországát éppúgy jellemezte, mint Sztálin Szovjetunióját és Rákosi Magyarországát. A demokratikus rendszerek történetírását ezzel szemben – szerte a világon – a módszertani és ideológiai pluralizmus, a politikától való távolságtartás és a szakmai autonómia jellemzi.
Ideológiai pluralizmus? Miközben, saját bevallása szerint, nincsen „abszolút független” és „értéksemleges” történetírás? Miféle „szakmai autonómiá”-ról beszélhetünk, amikor például a két világháború közötti nyilaskeresztes pártformációkról, hungarista ideológiai kísérletekről jóformán csupán ellenséges beállításban olvasunk e „rendszerek” történetírásában mindmáig, mellőzve abból azok saját forrásainak tényleges ismertetését? Vajon volt, van és lesz is valaha történész, akinek mindegy, ki konzervatív és ki liberális, aki maga sem rejti véka alá világnézeti orientációját szakmai munkásságában, amelyben már a történelmi tényelemek elrendezése, az egyes történelmi szereplők és események különböző hangsúllyal való értékelése is megmutatja, milyen világnézetet tart nemcsak ismertetendőnek, hanem követendőnek s milyet – nem?

Fogas kérdések ezek, melyekre persze a Raffay Ernő által jellemzett harmadik csoport hívei mindmáig nem adtak érdemi választ. Hiába, tény tehát, hogy „az MTA történész osztálya napjainkban az ateista, anyagelvű baloldal két csoportjának, a marxistáknak és a liberálisoknak féltve őrzött területe”. S amíg ez továbbra így marad, vagyis ameddig kliséik szerint tanítanak oktatási intézményeinkben és publikálnak közmédiumainkban, kár rendszerváltozásról beszélnünk. Mert annak mindenekelőtt a fejekben és a szívekben kell végbemennie, mégpedig mindenekelőtt erős nemzeti identitású, történelmi hőseire mindig és mindenhol büszke értelmiséggel.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Hősök naptára 1917-1918
Hősök naptára 1917-1918
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmosz a magyar mesében - Vámos FerencKozmosz a magyar mesében
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Szerencsénk volt, túléltük... - Nógrádi GyörgySzerencsénk volt, túléltük...
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 880 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Atilla fia, Csaba királyfi - Lezsák SándorAtilla fia, Csaba királyfi
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat