HunHír.info

2018. Fergeteg hava 23. nap, Alirán napja.

Megfenyegették Pörzse Sándort

2014. március 08. 15:10
Hunhír.info

porzse-sandor.jpgÉliás Ádám a közelmúlt bankautomata-robbantásával kapcsolatba hozott állítólagos Őrsereggel fenyegeti az országgyűlési képviselőt.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

Az ügy előzménye, hogy Éliás Ádám és a VÉSZ egy nyolc évvel ezelőtti elszámolási ügy miatt többször is demonstrációkkal zsarolta Pörzse Sándort, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. A képviselő korábban elmondta, hogy nem tartozik senkinek, sőt a VÉSZ által képviselt építési vállalkozó nem végezte el a munkáját. Éliás Ádámról és a VÉSZ-ről több internetes portál is közölt már leleplező cikket, melyekből kiderül, hogy Éliás ezeket a demonstrációkat gyakorlatilag zsarolásra használja, illetve az általa képviselteket is átveri. (Erről hangfelvételek is készültek.) Pörzse esetében is körülbelül öt-hat év hallgatás után „kerültek elő” állítólagos ügyek, amikor országgyűlési képviselő lett.

A legújabb ügy: Éliás azt állítja Pörzse Sándornak írt levelében, hogy a bankautomata-robbantásért állítólag felelős úgynevezett Őrsereg a VÉSZ ellenségeire fog lecsapni. „Ugyanakkor, a legszigorúbb titoktartást kérve, közölnöm kell Önökkel, hogy ebben a levélben az Őrsereg, a lehetséges további célpontok között, egyértelműen célozva érdekvédelmi konfliktusainkra az »oligarkák« (sic!) elleni fellépést is kilátásba helyezi. Tekintettel arra, hogy az önökkel kapcsolatos konfliktusunk honlapunkon és a sajtóban is többször megjelent, szeretnénk nagyon komolyan felhívni a figyelmüket, hogy Önök is a veszélyeztetett zónába kerültek. (…) Ha Önök elutasítják az együttműködést a veszély közös elhárítása érdekében, kénytelenek leszünk olyan, az igazságnak megfelelő közleményeket kibocsátani, akár a honlapunkon, akár a sajtón keresztül, amelyekkel elejét vehetjük annak, hogy az Önök felelőtlen magatartása miatt másokat érjen felesleges támadás.”

Pörzse Sándor már egyszer első fokon pert nyert Éliás és a VÉSZ ellen rágalmazás miatt, ebben az új ügyben pedig megteszi a feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

Hunhír.info - alfahir.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Pannóniai kereszténység - Zakar AndrásPannóniai kereszténység
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 520 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Vallomás a csodáról - Csinszka naplója - Boncza Berta (Csinszka)Vallomás a csodáról - Csinszka naplója
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat