HunHír.info

2018. Fergeteg hava 19. nap, Dsingiz napja.

A magyarországi nemzeti radikalizmus történetének legnagyobb és legátütőbb sikerét érte el Vona Gábor, a Jobbik elnöke

2014. március 06. 14:27
Koldus Kálmán - Hunhír.info

A "teljesen kiegyensúlyozottan" tájékoztató magyarországi fősodor hírportáljai a rájuk jellemző sunyisággal csak zárójelben jelezték a Medián közvélemény-kutató februári felmérésének a magyar jövő szempontjából is meghatározó egyik eredményét. A magyar nemzeti radikalizmus történetében beleértve a hatalmas szellemi, kulturális holdudvarral rendelkező egykori MIÉP elnökét, néhai Csurka Istvánt is, elsőként fordult elő, hogy nemzeti radikális politikus bekerült az első tíz, az ország lakossága által ismert és elismert politikus közé. Ami a legfontosabb: Vona Gábor, a Jobbik elnöke a véleményt nyilvánítók szerint hatásosabb, népszerűbb és őszintébb politikus, mint a szocialisták vezére, Mesterházy Attila és előkelőbb helyen áll a listán, mint a magát demokratikus ellenzéknek tituláló, az egész bal, szélsőbal, liberális és ultraliberális palettát magába foglaló tömörülés korábban miniszterelnök vezetője, LiBajnai Kordon. Azzal, hogy Vona a liberális közvélemény-kutatók mérései szerint is felkerült erre a listára, nem csak a Jobbikkal kapcsolatos elfogadhatatlan sztereotípiákat, média sulykolta képét törte össze, hanem a közvélemény számára is egyértelműen bebizonyította: a nemzeti radikálisok nem csak szalonképesek, nem csak szakmapolitikusok, hanem vezetőjük személyében egy olyan ember is bekerült az abszolút politikai fősodorba, aki a nemzeti eszmék képviseletét, a magyarok érdekvédelmét, a rendet, a biztonságot, a békességet képviseli.

Magyar Menedék - Titkos Társaságok

Hírportálunk már a Medián tájékoztatását követően gyorsan nyilvánosságra hozta a közvélemény-kutató felmérésének a közleményükben eldugott legfontosabb megállapítását, miszerint a Jobbik elnöke a politikusok népszerűségi listáját meghatározó top 10-ben nem csak első nemzeti radikális politikusként megjelent, hanem egyből meg is előzte Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont. Lehetnek természetesen olyan szkeptikusok továbbra is, akik azt mondják, hogy ez az eredmény nem számít semmit, és különben is a liberális közvélemény-kutató megállapításai hol számítanak sorsdöntőnek, de ezeket az embereket gyorsan ki kell ábrándítanunk a megszokott fekete-fehér, igen-nem sematikus gondolkodásukból.

A Hunhír.info következetesen vallotta és hirdette, hogy a Jobbiknak is nyitni kell a különböző társadalmi csoportok irányába, fel kell vállalni azokat a társadalmi kérdéseket is, amelyek ideológia- és pártfüggetlenek, és a nemzeti radikalizmus mint ideológia politikai rendező elv és nem direkt fizikai cselekedet platformjáról is kell közelíteni a választók széles tömege felé. A Jobbik elnökének újfajta kommunikációs megjelenéseit, a bulvármódszereket is alkalmazó szavazatoptimalizáló szerepléseit folyamatosan üdvözöltük azért, mert biztosak voltunk annak sikerében, amit már a magyar médiatörténelemben az egykori Pannon Rádió Rockszerda adásnapja hirdetett.

Egy politikai erő népszerűsítéséhez természetesen ki kell szolgálni a törzsszavazók igényeit, de a legfontosabb, hogy ezt a bázist szélesíteni lehessen, és olyan irányba is el kell mozdulni, amely a meglévő bázis megtartásával ugyan, de elfogadható programot, választási lehetőséget is nyújt azoknak, akik felmérik, hogy szabad a pálya, és a jelenlegi magyar társadalomban talán egyedül az országgyűlési képviselőválasztásokon érvényesülhet a magyar ember szabad akarata. Üdvözöltük a Jobbik újfajta kommunikációját, képi megjelenítéseit az óriásplakátokon is látható új célközönséget, annak felismerését, a technikai újítások alkalmazását és azt a jól felépített, egymásra rakódó kampánystratégiát, ahogy a Jobbik leszámolva a ráaggatott bélyegekkel, minden társadalmi rétegnek újat tudott mondani.

Alapvető volt a régi jobbikos politikai súlyok olyan fajta értelmezése, amely első alkalommal Horthy Miklós kormányzása idején jelent meg a magyar közgondolkodásban, vagyis nemre, fajra, vallásra, származásra való tekintet nélkül a nemzetért tenni akarókra, és a vele szembehelyezkedő rombolókra, pusztítókra, bajkeverőkre és idegen érdekek kiszolgálóira osztani a társadalmat. A befogadó magyarság génjeiben hordozott több évezredes viselkedési normát is alapul vevő jobbikos gondolkodás, és az ezt megszemélyesítő, jó kiállású pártelnök együttesen meghozta a pártnak és az ideológiának a közös sikert.

Ehhez még hozzátehetjük: bizonyára sokat nyomott a latban, hogy a Jobbik még kormányzati pozícióban nem szereplő politikai erő, így nem lehet korábbi tevékenységét ilyen megközelítésből vizsgálni, tehát szabad előtte a pálya úgy, hogy ők még nem kaptak ez idáig lehetőséget. A másik tényező egyértelműen az, hogy a Jobbik elnöke a hírportálunk által korábban annyira dicsért és telitalálatnak nevezett álruhás országjárásával már megteremtette a közvetlen kapcsolatot szerte az országban a párt, a tagok és a szimpatizánsok között, és a kampányban is folytatva ezt a személyes jelenléttel alátámasztott missziót, a vezető politikusok közül szinte egyedüliként eljut az ország minden szegletébe. A közvélemény-kutató felmérése egyértelmű jelzés, és továbbra is alátámasztja azt a megállapításunkat: ha műbotrányokkal, aljas övön aluli ütésekkel nem tudják megtámadni a pártot, akkor a Jobbik mindenképpen a második meghatározó erő lesz a magyar politikában, és záloga annak, hogy az országpusztító szociálliberálisok soha többé ne juthassanak a hatalom közelébe.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nimród, a hun-magyarok őse - Marton VeronikaNimród, a hun-magyarok őse
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Fázis - Michael RadugaA Fázis
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 500 Ft
8% internetes kedvezménnyel
Abszurditások világa - Bogár LászlóAbszurditások világa
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Egyvilágrend - Drábik JánosEgyvilágrend
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 149 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat