HunHír.info

2013. Ígéret hava 19. nap, Oguz napja.

Aki teheti, utazzon Sepsire a székely igazságért tüntetni!

2012. augusztus 17. 17:20
Hunhír.info

Tízezres nagyságrendben várnak tüntetőket Sepsiszentgyörgyre a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tüntetésre szeptember elsején – jelentette ki egy Kolozsvárott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Antal Árpád elmondta: arra számítanak, hogy az utóbbi 15 év legnagyobb, magyar ügyben tartott tömegdemonstrációjára kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A megmozdulásra az erdélyi magyar egyházak és politikai szervezetek is mozgósítják híveiket. Az eseményen öt egyházfő, továbbá valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet vezetője jelen lesz – mondta a polgármester. Antal Árpád közlése szerint a tiltakozó nagygyűlésen kiáltvány elfogadását tervezik, amelyben azt kérik az Európai Uniótól, kísérje fokozott figyelemmel a romániai restitúció folyamatát.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek visszaszolgáltatása ügyében június 29-én hozott első fokon ítéletet a buzaui törvényszék. Megállapította: a romániai restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hiszen az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A törvényszék a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet – három-három évi szabadságvesztésre ítélte, a református egyházat 1,13 millió lej (76 millió forint) kifizetésére kötelezte.

Fellebbezés

A kolozsvári sajtóbeszélgetésen az első fokon elítélt Markó Attila államtitkár – a romániai Interetnikus Kapcsolatok Hivatalának vezetője – elmondta: az ítélet indoklását még mindig nem hozta nyilvánosságra a törvényszék. Az ítélet rendelkező része alapján azonban fellebbeztek a döntés ellen. A Ploiestiben működő táblabíróságon október ötödikére tűzték ki az első tárgyalást.

Markó Attila elmondta, a Ploiestiben meghozandó döntés ellen már nincsen fellebbezési lehetőség. Az ott meghozandó ítéletet végrehajtják, még ha utólag a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnának is. Markó Attila elmondta, a Székely Mikó Kollégium épületei visszaszolgáltatása ügyében a restitúciós bizottság tagjainak nem is volt mérlegelési lehetőségük, ők csupán a visszaszolgáltatási jogszabályt hajtották végre. Elmondta továbbá, hogy 1948-ban a református egyháztól vették el az ingatlanokat, így a törvény értelmében csakis az egyháznak adhatták vissza.

Két olvasat lehetséges

Antal Árpád polgármester értelmezése szerint a buzaui ítéletnek két olvasata lehetséges. Megtörténhet, hogy csupán egy bíró téves ítéletéről van szó, de az is lehet, hogy politikai megrendelésre született az ítélet, melynek célja a magyarság reakciójának tesztelése. Hozzátette, a Sepsiszentgyörgyre tervezett tüntetés mindkét esetben olyasmi válasz lehet, mint amilyen a katalánok tömegdemonstrációja volt, amikor a madridi parlament kimondta, hogy nem létezik katalán nép.

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a jelenlegi törvények szerint a bírósági úton visszaállamosított Székely Mikó Kollégium előbb az állam, majd egy második lépcsőben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába kerülne. Csalókának tartotta azonban azt a látszatot, hogy az épület így is a magyar közösségé lenne. Hozzátette: a törvényen bármikor változtatni lehet. Úgy vélte, magyar szempontból az egyházi tulajdon a legjobb biztosítéka annak, hogy az ingatlan továbbra is a közösséget szolgálja.

A 23. Bálványosi Szabadegyetemen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a református egyháztól, illetve a magyar közösségtől elvett ingatlanok, anyanyelvi oktatási lehetőségek kapcsán azt mondta, hogy ebbe nem szabad beletörődni.

mno

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az országépítő - Kós KárolyAz országépítő
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Koppány - Somogy hercege - Maurer Teodóra - Onody GyulaKoppány - Somogy hercege
Könyv - Bolti ár: 3 780 Ft
Internetes ár: 3 213 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A végső tenger - Benkő LászlóA végső tenger
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 6 291 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyar nyelv mint útikönyv - Juhász ZsoltA magyar nyelv mint útikönyv
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Molnár Tamás 3 könyve együtt kedvezőbben - Molnár TamásMolnár Tamás 3 könyve együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 800 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
49% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat