HunHír.info

2019. Napisten hava 20. nap, Zajzon napja.

Leg­alább 10 své­det akart meg­ölni a mocskos afgán betolakodó állatember

2019. április 15. 16:08
Hunhír.info

Ezúttal egy afgán migráns döntött úgy, hogy legalább 10 svédet elgázol és azt sem bánta volna, ha közben ő maga is meghal, mert akkor “legalább mártír lett volna belőle. Egy tanú szerint egy adott pillanatban fiatalok egy csoportját célozta meg, akik 30–40-en is lehettek, de a járda széle túl magas volt, így az autóval nem tudott felhajtani rá.

Magyar Menedék - Raffay

A sors fura fintora, hogy egy idősebb afgán férfi autóját rabolta el a szomszédos Malmöben, amikor az a benzinkúthoz igyekezett. Az autó elé ugrott és üvöltözni kezdett vele: “meg foglak verni, meg foglak ölni!” – kiabálta. Majd amikor az idős ember megijedt és elfutott, beszállt a kocsijába és Lund fele hajtott. Ott pedig elkezdett áldozatokat keresni.

Sokak életét egy közelben lévő taxis mentette meg, aki felfigyelt a furcsán közlekedő kocsira, Érzékelte, hogy mi a célja, lassan utána hajtott, miközben riadóztatta a rendőrséget.

Az afgán bevándorlót elkapták, de az ügye még nem került bírósági szakaszba.


Jihadwatch

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nagy magyar tájszótár - Kiss GáborNagy magyar tájszótár
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 691 Ft
13% internetes kedvezménnyel
A hódító Iszlám és a terror - Földi PálA hódító Iszlám és a terror
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A halál színe vörös - Ferenc K. ZoltánA halál színe vörös
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Állatbarát kombó - két állatbarát könyv együtt kedvezőbben - Melanie Joy, Wallace SifeÁllatbarát kombó - két állatbarát könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 7 490 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
33% internetes kedvezménnyel
Összeesküvés elméletek - a teljes sorozat - Összeesküvés elméletek sorozatÖsszeesküvés elméletek - a teljes sorozat
Könyv - Bolti ár: 34 772 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
28% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat