HunHír.info

2019. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

Adj a tótnak szállást, kiver a házadból!

2018. december 13. 16:26
Hunhír.info

felvideki-kitelepitettek.jpgBerényi József, Nagyszombat megye MKP-s alelnöke fontos és egyben aggasztó statisztikai adatokra hívta fel a figyelmet. Az adatok a megye különböző járásaira bontva mutatja be, hogy hova mennyien költöztek be új lakók, és honnan mennyien költöztek el. Figyelemre méltó adat, hogy a megye két magyar járásába, a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásba költözik be a legtöbb ember.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

Az adatok alapján jellemzően TÓTOK települnek be északról.

Nagyszombat megye mellett Pozsony környékén is jellemző a belső migráció, azaz egyre több TÓT költözik magyar falvakba, felborítva ezzel az etnikai viszonyokat. Pozsony térségében ráadásul ez még magyarországi és ausztriai falvakat is érintő folyamat, Rajkán vagy éppen Dunakilitiben lassan több a TÓT, mint a magyar. Rajkára, vagy az Ausztriában található Köpcsénybe például már nyolc éve közlekedtet buszjáratokat a DPB, azaz a pozsonyi BKV.

A Körkép cikke rámutat, hogy a TÓTOK beköltözése a magyar falvakba milyen problémákat jelent. Az a legkevesebb, hogy az etnikai viszonyok megváltozásával már nem lesz színmagyar a Csallóköz. Ennek sokkal kézzelfoghatóbb következményei vannak.

A betelepült TÓTOK azonnal szlovák iskolát követelnek gyermekeiknek, ha pedig előbb-utóbb bekerült egy TÓT az adott település közgyűlésébe, akkor miatta szlovákul kell majd folytatni a közgyűléseket, melyek addig természetesen magyar nyelven zajlottak.

A Körkép szerint összehangolt akció zajlik a Csallóköz nyugati részén. A portál rámutat a TÓT betelepülők és politikusaik együttműködésére.

Nagyszarván két gyermek miatt akartak TÓT óvodát és iskolát indítani betelepülő TÓTOK. Az ügy csúcspontján a falu két TÓT kisiskolása miatt egyenesen Peter Pellegrini kormányfő látogatott személyesen a helyszínre, ezt követően a közoktatási törvényt is megváltoztatták, hogy jöhessenek a TÓT kisiskolák a magyar tömbterületekre. Ez papíron a magyaroknak is lehetőség lehetne, de a gyakorlat sajnos nem ezt mutatja.

A pozsonyi gyorsforgalmi út épülése, és a magyar falvakban még mindig tapasztalható alacsonyabb ingatlanárak miatt egyre több és több (főleg fővárosi) TÓT költözik be magyar falvakba a Csallóközben. A magyar tömb így egyre inkább oldódik, a TÓTOK egyre több jogot követelnek maguknak, ez végső soron az asszimiláció felgyorsulásához vezet.

888.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Olvasgatni való - Rónaszegi MiklósOlvasgatni való
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - Babucs ZoltánA Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
Trianon Múzeum történelmi falinaptára 2019
Trianon Múzeum történelmi falinaptára 2019
Naptár - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 3 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Végfelszámolás - Bogár LászlóVégfelszámolás
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat