HunHír.info

2019. Újkenyér hava 24. nap, Vázsoly napja.

Antallt fényezte Orbán

2018. december 11. 12:15
Hunhír.info

Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

Az Antall József néhai miniszterelnök halálának 25. évfordulója alkalmából, Küldetés és szolgálat címmel rendezett emlékkonferencián a kormányfő kiemelte: Antall József "azt tette, amit tehetett, és amit tett, az nem volt kevés". Az adott körülmények között kész csoda volt, hogy egyben tudta tartani koalíciós kormányát, elindította a gazdaság szerkezeti átalakítását, elkerülte a pénzügyi összeomlást, volt ereje visszautasítani Soros György "országkifosztó javaslatát", és a bizonytalan belpolitikai háttérrel is biztosan manőverezett a nemzetközi vizeken - sorolta.

A Veritas Történetkutató Intézet és az Antall József Tudásközpont által szervezett eseményen Orbán Viktor hangsúlyozta: az egykori miniszterelnöknek nem volt meg a kétharmada, pedig ha meglett volna, megspórolhattunk volna húsz évet.

A kormányfő felidézte: amikor később követte Antall Józsefet a hivatalában, ugyanazt a küzdelmet kellett vívnia, amelyet elődje félbehagyni kényszerült: a harcot a posztkommunista erők ellen. Antall halála után még 17 évig kellett várni, hogy a keresztény, polgári és nemzeti Magyarország építéséhez hozzákezdhessenek - emlékeztetett.

Orbán Viktor közölte: 1990-ben nem sikerült szakítani a kommunizmussal; sikerült ugyan vele szemben többségre jutni, de szakítani nem. A szakítást politikai értelemben ugyanis az jelentette volna, ha sikerül megalkotni a kommunizmust lezáró és a nemzeti korszakot megalapozó, megnyitó új alkotmányt - magyarázta.

A konferencián arról lesz szó, mi mindent tett a néhai kormányfő, neki azonban az jut eszébe, hogy mi mindent nem tehetett meg, "pedig megvolt benne a tehetség, a tapasztalat, a legjobb életkorban volt, és a korszak is nagy tetteket kívánt" - fogalmazott a miniszterelnök.

Kitért rá: minden volt kommunista országban megalkották az új alkotmányokat legkésőbb a kilencvenes évek végéig, kivéve Magyarországon. Nekünk 2010-ig kellett harcolnunk érte - "nem várni rá, hanem harcolni érte" -, azok ellen, akik "a kommunizmus szellemi alapjait, felhígítva bár", de elszántan védelmezték, akik a demokráciát és Magyarország jövőjét úgy képzelték el, ahogy 1990-ig volt, "persze megszabadítva az ideológiai túlzásoktól és lecserélve az egypártrendszer díszleteit" - mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: "új alkotmány, új eszmei alapok, új hatalmi viszonyokat eredményező törvények nélkül Magyarország nem találhatott vissza a kommunizmus előtti önmagához, nem találhatott vissza az internacionalizmustól a nemzeti büszkeséghez, az ateizmustól a kereszténységhez és az osztályharcos irigységtől a polgári méltányossághoz".

Úgy vélte, új alapok nélkül ma nem lenne csaknem teljes foglalkoztatottság, munkaalapú gazdaság, 5 százalék körüli növekedés, és nem sikerülne a migráció ellen megvédeni magunkat.

A kormányfő arra is kitért, hogy Antall József sosem állt össze a posztkommunistákkal, mert ezzel az "eredeti, szellemi, spirituális és történelmi célját, személyes küldetését, a polgári és keresztény Magyarország gondolatát és megteremtésének történelmi lehetőségét adta volna fel". Tudta, hogy ha a "polgári, nemzeti és keresztény politikusok rövidtávú, kényelmi, haszonelvű megfontolásokból kompromisszumot kötnek a posztkommunistákkal, akkor hosszú időkre kompromittálják eszméjüket és vele a küldetésüket is" - közölte.

Orbán Viktor azt mondta: hálásak vagyunk Antall személyes példaadásáért, a haza érdekében hozott személyes áldozatáért, a szeretetéért, a türelméért, és a bizalmáért, amellyel a fideszesekhez és rajtuk keresztül az új politikai nemzedékhez viszonyult. "A Jóisten segítsen bennünket, hogy legalább utólag kiérdemeljük" - zárta szavait a miniszterelnök.

MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Anunnakik impériuma - Jan Erik SigdellAz Anunnakik impériuma
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gróf Tisza István meggyilkolása (keményfedeles) - Csere PéterGróf Tisza István meggyilkolása (keményfedeles)
Könyv - Bolti ár: 3 570 Ft
Internetes ár: 3 142 Ft
12% internetes kedvezménnyel
Az Ipolytól Dachauig - Nagy LászlóAz Ipolytól Dachauig
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Eredeti magyar nyelvtan - ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁS! - Czakó GáborEredeti magyar nyelvtan - ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁS!
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat