HunHír.info

2019. Jégbontó hava 19. nap, Zsuzsanna napja.

A kárpátaljai magyarok 1944-es deportálására emlékeztek Beregsomban

2018. december 01. 11:35
Hunhír.info

November 25-én a vasárnapi istentiszteletet köve­tően a málenkij robot áldozataira emlékeztek a beregsomi templom kertjében az áldozatok tiszteletére felállított emlékmű előtt. A községből 81 embert hurcoltak el a Szovjetunió különböző lágereibe, közülük 24-en soha nem térhettek haza

Menedek - Engdahl

A rendezvény, amely a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének szervezésében és a Beregsomi Református Egyházközség támogatásával valósult meg, a Himnusz eléneklésével vette kezdetét. Az alapszervezet elnöke, Barta Ferenc köszöntötte a megjelenteket, majd Nagy Nikoletta, a helyi alapszervezet titkára elevenítette fel a 74 évvel ezelőtt történt tragikus eseményeket. Ezt követően a résztvevők a fogolytáborokban írt lágerverseket hallhattak Barta Boglárka és Bocskor Fruzsina előadásában.

A megemlékezés a Somi Református Énekkar szolgálatával ért véget. Az énekkar tagjai az alkalomhoz illő dalos műsorukkal idézték fel a lágerben zajlott eseményeket, Barta Bianka és Nagy Eszter szavalataival kiegészítve.

karpatalja.net

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Atilla Kódex
Atilla Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat