HunHír.info

2018. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

Pert indított egy holland férfi, hogy 69 helyett 49 éves lehessen

2018. november 09. 10:18
Hunhír.info

Pert indított egy 69 éves holland nyugdíjas, hogy hivatalosan is változtassák meg a korát, és ismerjék el, hogy valójában 20 évvel fiatalabb. Az ok: úgy érzi, 69 évesen nincsenek jó esélyei az ismerkedésre Tinderen, és egyébként is inkább 49 évesnek érzi magát.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Emile Ratelband arra kéri a hatóságokat, hogy írják át a születésnapját 1949. március 11-ről 1969. március 11-re.

„Az ember megváltoztathatja a nevét, és már a nemét is megváltoztathatja. Akkor miért ne változtathatná meg a korát?” – tette fel a kérdést a holland De Telegraafnak. Az Arnhem városi bíróság négy héten belül dönt az ügyében.

Ratelband úgy érzi, diszkrimináció éri őt a kora miatt. „69 évesen korlátozva vagyok. Ha a Tinderen látszik, hogy ennyi idős vagyok, senki sem válaszol nekem. De 49 évesen, olyan arccal, amilyen nekem van, csodálatos helyzetben leszek.”

Ráadásul a férfi szerint a munkaerőpiaci helyzete is javulni fog, ha 49 évesnek ismerik el. Arra is hivatkozik, hogy az orvosai azt mondják, egy 45 éves férfinak megfelelő teste van, önmagát pedig úgy írta le, egy fiatal isten.

Cserébe felajánlotta, hogy 49 évesként nem fogja felvenni a nyugdíjat.

A legvalószínűbb persze, hogy Ratelband valójában csak hírverést szeretett volna maga körül: a férfi a médiában mozog, „motivációs beszédeket” tart, illetve ő volt a Verdák 2 című film egyik holland szinkronhangja.

(444.hu)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat