HunHír.info

2018. Enyészet hava 14. nap, Berke napja.

A Szentföldön ismét megrongálták a szalézi rendház temetőjét

2018. október 22. 17:20
Hunhír.info

Vandálok törtek be a Jeruzsálemtől nyugatra található Bét Dzsemal szalézi rendházhoz tartozó temetőbe október 17-én éjjel, majd megsemmisítettek sok sírt és összetörtek több keresztet. A rongálók személyazonossága jelen pillanatban még nem ismert – közölte az S4C.news Nem ez az első alkalom, hogy rongálás történt ebben a temetőben, 2016-ban is egy hasonló esetről számoltak be, egy évvel ezelőtt pedig a templomot gyalázták meg.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Ezekért a bűncselekményekért senkit sem állítottak bíróság elé, és a katolikus vezetők azon tűnődnek, hogy vajon ennek az új esetnek is ugyanaz lesz-e a sorsa.

“Sajnálattal elítéljük ezeket az utóbbi években többször is megismétlődő bűncselekményeket, amit az állami hatóságoktól is elvárnánk, de sajnos nem látunk semmilyen erőfeszítést ennek a veszélyes jelenségnek a leküzdésére” – szól a katolikus vezetőknek az illetékes izraeli szervekhez intézett fellebbezése.

“Tegyenek valamit, hogy az agresszorok elnyerjék méltó büntetésüket és neveljék rá az embereket, hogy ne kövessenek el hasonló bűncselekményeket! Kérjük a Mindenhatót, hogy az ilyen események többé ne történjenek meg, és reméljük, hogy minden nép, különösen itt a Szentföldön, megtanul egymással szeretetben és kölcsönös tiszteletben élni, függetlenül a különbségektől” – írják a szaléziak.

S4C.news, Szaléziak.hu, www.lpj.org

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
A Béke Ösvénye az Alpoktól az Adriáig - Az Isonzó front útikönyve
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
9% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Újabb magyar ősmesék - Bíró LajosÚjabb magyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel
Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat