HunHír.info

2018. Enyészet hava 14. nap, Berke napja.

Kétszáz illegális migráns próbált átjutni spanyol területre Melillában - ott sem merik lepuffantani őket

2018. október 21. 16:52
Hunhír.info

Egy illegális határsértő meghalt, hárman pedig megsérültek vasárnap, miután átjutottak a Marokkót és Melilla észak-afrikai spanyol exklávét elválasztó határkerítéseken kétszáz másik emberrel együtt – közölték a melillai hatóságok.

A tájékoztatás szerint a szubszaharai térségből származók tömegesen, mintegy 300-an próbáltak áthatolni a 6 méter magas, pengékkel, szögesdróttal megerősített dupla kerítéssoron, és kétharmaduknak sikerült is. A sebesülteket a helyi Vöröskereszt munkatársai látták el, egyikük azonban életét vesztette, egyelőre ismeretlen okból leállt a keringése. A Melillába átjutott illegális bevándorlók a helyi ideiglenes befogadóközpontban találnak menedéket, ahol nyilvántartásba kerülnek.

Hasonló, nagyszabású határsértő akcióra ezen a szakaszon január óta nem volt példa. A spanyol belügyminisztérium adatai szerint október közepéig több mint 3500-an érkeztek illegálisan Melillába, 14 százalékkal többen mint tavaly ugyanebben az időszakban. Spanyolország területén idén összesen eddig több mint 48 ezer illegális bevándorlót regisztráltak, amely 154 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének (Frontex) legfrissebb jelentése szerint három hónapja Spanyolország számít a legfőbb belépési pontnak az EU területére, mióta Olaszország lezárta kikötőit a mentőhajók előtt.

Európában összességében körülbelül harmadával csökkent idén az illegálisan érkezők száma a tavalyi adatokhoz képest: az év első kilenc hónapjában összesen 100 ezer embert regisztráltak a főbb migrációs útvonalakon – írta a Frontex

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Hunok és Rómaiak - Priskos Rhétor összes töredéke
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Heraldika - Csáky ImreHeraldika
Könyv - Bolti ár: 9 900 Ft
Internetes ár: 9 900 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Emlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből - Széll Kálmánné Vörösmarty IlonaEmlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat