HunHír.info

2018. Magvető hava 18. nap, Szivöltő napja.

A hazaáruló Antall és bandája hozta tető alá a „gerinctelen szerződést”

2018. október 11. 06:59
Hunhír.info

vereckei-hago-karpatia.jpgA rendszerváltás utáni első magyar kormány felelőssége azután merült fel, hogy Ukrajnában már „halállistát” állítanak össze a kárpátaljai magyarokról, az ukrán parlament honlapján pedig az ukrán-magyar kettős állampolgárok kollektív deportálását, kitoloncolását szorgalmazzák. Ezen felül Ukrajna belügyi csapatokat és katonaságot telepít, laktanyákat épít magyar határ közelében.

Magyar Menedék - Negyedik birodalom

Mindezek ellenére Herényi Károly, egykori MDF-es parlamenti képviselő kitart amellett, hogy Antall József miniszterelnök helyesen cselekedett, amikor 1991. december 6-án aláírta Kijevben a történelmi Kárpátaljáról való lemondással egyenértékű magyar-ukrán alapszerződést.

„A lehető legjobb döntések egyike volt, amiből az ott élő magyaroknak csak hasznuk és előnyük volt” – jelentette ki Herényi.

Az egykori MDF-s politikus emlékeztetett arra, hogy 2003-2004-ben legalább ötször beadták az MDF-frakció nevében a kettős állampolgárságról szóló tervezetet, ami szerinte szinte teljesen megegyezett azzal, amit 2010-ben elfogadott a Fidesz-többség.

„Volt azonban egy nagyon fontos pont a tervezetünkben, hogy a három környező országgal a törvény elfogadása előtt kétoldalú tárgyalásokat kell folytatni, mert az ő alkotmányuk nem fogadja el a kettős állampolgárságot. Az egyik Szlovákia, a másik Szerbia, a harmadik Ukrajna” – mondta Herényi.

Dézsi Zoltán dokumentumfilmes ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy 1991 decemberében két referendum született Kárpátalja autonómiájáról és a beregszászi autonóm körzetről. „Öt napra rá Jeszenszky Géza külügyminiszter és az Antall-kormány aláírta azt a gerinctelen szerződést” – mondta Dézsi, hozzátéve, hogy az „egy politikailag amorf helyzet volt, amiből bármi kialakulhatott volna”.

Herényi másként gondolja: „a feléledő oroszok sokkal nagyobb hatalmat, befolyást szereztek volna, ha nem ismerjük el időben az ukrán államot, mint amit így szereztek”.

A téma lezárásaként Dézsi a 91-es kormány nevében bocsánatot kért kárpátaljai magyar honfitársaitól.

hhírtv.hu nyomán

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Amerika álszent háborúi - F. William EngdahlAmerika álszent háborúi
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Tesla és az eltitkolt találmányok - Összeesküvés elméletek sorozatTesla és az eltitkolt találmányok
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A Hold rejtélyes hatása - Louis ProudA Hold rejtélyes hatása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat