HunHír.info

2019. Napisten hava 16. nap, Zerind napja.

Vagy a pénz, vagy a harc?

2018. október 10. 12:55
Hunhír.info

Amíg a romániai magyar lakta területek fejlesztéséért vagy az iskolák fenntartásáért kell küzdenie az RMDSZ-nek, addig nem nagyon jut energia az autonómia törekvésekre – mondta az InfoRádióban Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

Magyar Menedék - Raffay

Kelemen Hunor elnök vezetésével az RMDSZ képes különösebb ideológiai görcsök nélkül szövetségeket kötni – fogalmazott Barabás T. János az Arénában. A szakértő emlékeztetett arra, hogy bár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szavazóinak nagy része baloldali érzelmű, a párt mégis az Európai Néppárt tagja az unióban, és „rendkívül megfontoltan ki tudja egyensúlyozni a belső erőviszonyait”.

A felmérések szerint a romániai magyarok 80–90 százaléka egy választás esetén az RMDSZ-re szavazna – emelte ki a szakértő. Mint mondta: a magyar politikai formáció kevésbé érintett korrupciós ügyekben „ahhoz képest, hogy a román pártoknál mi van”.

Az RMDSZ jelenleg nem akar a kormány tagja lenni, kívülről azonban támogatja azt előnyökért cserébe. Nagyobb forrásokat szerez így infrastrukturális fejlesztésekre Hargita és Kovászna megyékben. Kompromisszumra várnak továbbá a marosvásárhelyi katolikus gimnázium és az orvosi egyetem ügyében is – mondta Barabás T. János.

A kutató kiemelte, hogy míg Teleorman megye – ahonnan Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke származik – több mint 2 milliárd eurót kapott infrastruktúrafejlesztésre az elmúlt 11 évben, addig Kovászna megye mindössze 200 milliót. Az RMDSZ azért küzd, hogy emeljék fel ezt az összeget – mondta Barabás T. János, aki szerint, ha Székelyföldön az utak kátyúzásával kell a pártnak foglalkoznia, akkor irreális, hogy az energiát az autonómia kérdésébe fektessék.

Romániának komolyan kell vennie az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus féléves jelentéseit – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Az elmúlt évtizedben ezek a dokumentumok a korrupcióról és az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányáról szóltak. A megfogalmazott ajánlásoktól függ az ország schengeni tagsága.

Ha nem javul a korrupciós helyzet Romániában, Brüsszel az uniós források utalását is komoly feltételekhez kötné, és akár ideiglenesen fel is függesztené – jegyezte meg Barabás T. János. A szakértő emlékeztetett arra, hogy Bulgáriát és Romániát feltételekkel vették fel az Európai Unióba, hiszen súlyos jogállamisági hiányosságaik voltak. Emiatt folyamatos ellenőrzésekkel és félévenkénti jelentésekkel kell számolniuk.

A decemberi jelentést nagymértékben befolyásolja majd a novemberi európai parlamenti LIBE bizottsági határozat (az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, röviden LIBE Bizottság az Európai Parlament egyik állandó bizottsága – szerk.). A szakértő szerint borítékolható, hogy mivel az Európai Bizottságnak számos problémája van Romániával, az ország nem fog közelebb kerülni a schengeni tagsághoz. Franciaország és Hollandia határozottan ellenzi az ügyet.

Románia 2019 első félévében látja el az Európai Unió soros elnöki tisztjét – emlékeztetett a kutató, aki úgy fogalmazott, hogy „ez egy gyenge elnökség lesz”. Az ország ellen irányuló kifogások miatt szerinte Románia kevésbé tud saját érdekeket érvényesíteni. Barabás T. János hozzátette: az Európai Bizottság szerint Bukarest ugyan ért el előrelépéseket az elmúlt években, ám utóbbi időszakban a jogállamiság területén visszalépés volt tapasztalható.

Székely Hírmondó

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A hódító Iszlám és a terror - Földi PálA hódító Iszlám és a terror
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A második szabály - In memoriam Olofsson Placid - Beer Miklós - Csókay András - Brückner Ákos Előd - Eperjes Károly - Ézsaiás Erzsébet - Mádl Dalma - Rétvári Bence - Schmidt Mária - Sinkovits Vitay András - Süveges Gergő  és még sokan másokA második szabály - In memoriam Olofsson Placid
Könyv - Bolti ár: 2 850 Ft
Internetes ár: 2 423 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trianon Rockopera DVD - Koltay GáborTrianon Rockopera DVD
DVD - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Összeesküvés elméletek - a teljes sorozat - Összeesküvés elméletek sorozatÖsszeesküvés elméletek - a teljes sorozat
Könyv - Bolti ár: 34 772 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
28% internetes kedvezménnyel
A kultúra diktatúrája - Bayer Zsolt - Szakács ÁrpádA kultúra diktatúrája
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat