HunHír.info

2019. Napisten hava 25. nap, Koppánd napja.

Őrjöng Merkel, hogy német nemzetbiztonság vezetője meghazudtolta: nem igaz, hogy a hazafiak betolakodókra vadásznak

2018. szeptember 14. 10:35
Hunhír.info

merkel-iszlam250.jpgKoalíciós válság van kibontakozóban Németországban az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője kapcsán, a chemnitzi összecsapásokkal összefüggésben. Hans-Georg-Maaßen személye azután került a középpontba, hogy a német nemzetbiztonság feje azt mondta, nem igaz, hogy Chemnitzben a radikálisok külföldiekre vadásznak, és megkérdőjelezte az egyik ilyen videó hitelességét is.

Magyar Menedék - Raffay

Amellett, hogy ezt bevándorlóimádók az "erőszak relativizálásának" kiáltották ki, Maaßen ezzel meghazudtolta Angela Merkel szavait is, hiszen a kancellár korábban tényként beszélt az "elfogadhatatlan menekültvadászatról".

Maaßennek azt is felróják, hogy mint kiderült, az elmúlt évben összesen ötször tárgyalt az AfD politikusaival. Igaz, ez a szám eltörpül amellett, ahányszor a fősodorba tartozó pártok képviselőivel találkozott, de a kettős mérce bajnokai az AfD-vel való konzultációt megengedhetetlennek tartják.

Annak ellenére, hogy a nemzetbiztonsági vezető a belügy kérésére konzultált minden parlamenti erő képviselőivel. Közben újabb ügy borzolja a hazaárulók idegeit: az AfD főleg Chemnitz óta újult erővel feküdt rá a migránsbűnözés témára, rámutatva arra a nyilvánvaló tényre, hogy Németországban a sáskahullám miatt lett több bűncselekmény. A párt második azt is közölte, hogy tavaly, egyetlen év alatt, 447 gyilkosságot követtek el illegális migránsok. A szám valójában nem csak az illegális bevándorlók által elkövetett gyilkosságokra vonatkozik, hanem az összes menekültstátusszal rendekezőre és menedékkérőre; az elkövetők nagy többsége (a 447-ből 420-an) legálisan tartózkodott Németországban.

2017-ben közel 3000 gyilkosság volt Németországban, vagyis minden hatodik gyilkosságot követtek el "menekültek". Ezzel a 15 százalékos aránnyal jóval felülreprezentáltabbak a társadalmi arányuknál, hiszen a németországi lakosságnak csak kb. a két százalékát teszik ki.

Csütörtökön egy AfD-s képviselő azt nyilatkozta, hogy Maaßentől kapták a migránsok által elkövetett bűncselekményekről szóló statisztikákat, méghozzá hetekkel azelőtt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal ezeket egyébként nyilvánosságra hozta volna.

Maaßen ellenfelei ezzel újabb muníciót kaptak, noha a nemzetbiztonság ezt határozottan tagadja, és azt mondja, semmilyen információt nem osztott meg illegálisan senkivel. A szociáldemokraták, a zöldek és a liberális FDP erősen támadja Maaßent, a koalíciós társ szocdemek a leváltását követelik Merkeltől. Mások szerint a baloldal politikai színjátékot csinál a személyi kérdésből.

Csütörtökön aztán a CSU-s belügyminiszter Seehofer is egyértelműen kiállt Maaßen mellett, azt mondta, teljes a bizalma. Figyelembe véve, hogy mennyire nehezen összehozott kényszerházasság volt a német nagykoalíció, és milyen nagy a belső feszültség a CDU-CSU pártszövetségben, Merkel ismét nagyon nehéz helyzetbe került. Bár a szociáldemokrata frakció vezetői azt hangsúlyozzák, hogy nem fognak kilépni a koalícióból az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője miatt, ez az ügy újabb szakítópróbát jelent. És megint a migrációs válság és az egyre erősebbé váló alternatíva miatt.

(Index - BBC korrigálva)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mit üzen a Pilis? - Szőnyi JózsefMit üzen a Pilis?
Könyv - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 3 240 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Hágó - Ősi JánosA Hágó
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Káosz és rend III. - Hajnali sugár - Benkő LászlóKáosz és rend III. - Hajnali sugár
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 2 974 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A kultúra diktatúrája - Bayer Zsolt - Szakács ÁrpádA kultúra diktatúrája
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A pénz istenei - F. William EngdahlA pénz istenei
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat