HunHír.info

2018. Földanya hava 24. nap, Zobor napja.

Ki is valójában Judith Sargentini? Egy rossz buzirajongó ultraliberális

2018. szeptember 14. 05:51
Hunhír.info

buzi_jezus.jpgA magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentés elkészítésére a zöldpárti politikus tavaly önként jelentkezett az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság tagjaként, annak ellenére, hogy nincs jogi végzettsége. Judith Sargentini 2009-ben jutott be az Európai Parlamentbe. Már jelöltként is hangsúlyozta, hogy a migráció az egyik olyan terület, amellyel képviselőként foglalkozni kíván. Emellett az LMBT, vagyis a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és a transzneműek érdekében is többször felszólalt az elmúlt csaknem egy évtizedben.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Beszámolók szerint már tinédzserként elkötelezte magát a nyitott társadalom mellett, 16 éves korában belépett a holland Baloldali Zöldek ifjúsági szervezetébe.

A párt egyik legfontosabb célja a sokszínű társadalom megteremtése volt. A szakértő szerint nem véletlen, hogy Sargentini részt vesz a Soros-terv végrehajtásában.

Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa kiemelte: ha megnézzük Judith Sargentini életrajzát, akkor látjuk, hogy munkássága során a nyílt társadalom eszméit szolgálta. Soros György szervezete szerint Judit Sargentini megbízható szövetségesnek számít. Kerestek egy olyan képviselőt, aki teljes mellbedobással szolgálja azokat az elvárásokat, amelyeket az amerikai milliárdos megfogalmaz.

A szakértő úgy véli, a hazánkkal szemben megfogalmazott bírálatai is a nyílt társadalom elvárásainak felelnek meg, és a liberális eszmék mentén vonná felelősségre Magyarországot. A jelentése egyik pontja például a hagyományos családmodellt bírálja.

Koholt vádak gyűjteménye

„Például, azt tételezi fel, hogy Magyarországon az is probléma jogállamiság szempontjából, hogy az alaptörvény szerint egy férfi és egy nő házassága az elfogadható, vagy hogy például nem eléggé szélesek a homoszexuálisok jogi lehetőségei, túlzottan patriarchális a magyar társadalom, a magyar oktatási rendszer a nemi sztereotípiákat erősíti. Ilyen alapon feltételez jogi ferdítések mellett demokráciaproblémát Magyarországon” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Bár Sargentini többször is hangsúlyozta, hogy nincs köze Soros Györgyhöz, korábban közösségi oldalán számolt be arról, hogy évtizedes munkakapcsolatban van a milliárdos spekuláns egyik civil szervezetével. A hazánkról készült jelentéshez is szinte kivétel nélkül Soros szervezeteinek véleményét kérte ki, a magyar kormány 108 oldalas anyagát, amit a jelentéshez nyújtott be, nem vette figyelembe. A feladatra is önként jelentkezett az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság tagjaként, annak ellenére, hogy nincs jogi végzettsége.

Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Soros György megbízható szövetségesének számít az Európai Parlamenten belül, a jelentését lényegében az itteni Soros-szervezetek állították össze, és olyan meglátások vannak benne, amelyek pontról pontra cáfolhatók. Ezeket a jelentéseket igazából csupán arra használják föl, hogy politikai karanténba zárják Magyarországot – mondta Deák Dániel.

Sargentini-jelentés gyengítheti az Európai Uniót

Sargentini, ha nem is Pandóra, de Sargentini szelencéjét szeretné kinyitni, és olyan kétségeket és bizonytalanságokat rászabadítani az unióra, ami valójában nem szolgálja az Európai Unió összetartását és kohézióját. Inkább abba az irányba mutat, amely felfokozza a bizonytalanságot az elhúzódó jogi és bírósági eljárás miatt – húzta alá Szánthó Miklós.

Judith Sargentini közben bejelentette, hogy a mostani, hazánkkal szembeni eljárás az utolsó politikai ügye az Európai Parlamentben, a jövő évi választásokon nem indul. Sajtóhírek szerint Soros György érdekeltségébe tartozó civil szervezeteknél vállal munkát, ahogy korábban is tette.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trikolór Naptár 2018 - Magyar Trikolór naptárTrikolór Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 2 300 Ft
Internetes ár: 2 070 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Jó vadászatot! - Ilosvay FerencJó vadászatot!
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Önéletrajz - Bruce DickinsonÖnéletrajz
Könyv - Bolti ár: 3 999 Ft
Internetes ár: 3 599 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat