HunHír.info

2018. Enyészet hava 13. nap, Szömér napja.

Döbbenet! Az EU megzsarolta Szíriát

2018. július 28. 18:20
Hunhír.info

aszad-250.jpgAz Európai Unió „nem vesz részt Szíria újjáépítésében az arab ország megfelelő politikai átalakulása híján” – adta értésre pénteken a Biztonsági Tanácsban (BT) Franciaország ENSZ-nagykövete. Francois Delattre a BT New York-i ülésén közölte, hogy alkotmányos és választási folyamatoknak kell végbemenniük „őszinte és értelmes módon”.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese, Dmitrij Poljanszki válaszul azt hangoztatta, hogy az újjáépítést nem szabad politikai feltételekhez kötni, a nemzetközi közösségnek pedig rögvest csatlakoznia kellene Szíria újjáépülési erőfeszítéseihez.

Moszkva a szíriai kormány támogatója, katonailag is, míg az EU a demokratikus átalakulás híve – adta hírül az MTI.

Szíria több évtizedes harca a terrorizmus ellen és az amerikai “békefentartás” azt eredményezte, hogy az ország romba dőlt, a nép pedig Nyugat-Európába menekült. Ott áll egy félig lebombázott ország aminek lakói szerte szét szóródtak Európában. És ez a mocskos európai trágyahalmaz uniós vezetés zsaroló pozícióba állt!

„nem vesz részt Szíria újjáépítésében az arab ország megfelelő politikai átalakulása híján”
Hát semmi szégyenérzet nincs ezekben a agynéma sejthalmazokban? Hol van a tolerancia, a segítség? Hol az ENSZ, az Amnesty? Hol vannak a liberális férgek, akik “mentésről” és segítségnyújtásról hadoválnak?

Szíria egy virágzó ország volt míg Amerika be nem tette a lábát! Mert ugye ők demokratikusan bombázták porig a Közel-Keletet! Európa meg játssza a nagy megmentőt, miközben szarik az emberekre akiknek el kellett hagyni az otthonaikat! Szarnak ezek a menekültekre!

Oroszország eddig is támogatta Szíriát anélkül, hogy feltételekhez kötötte volna azt és ezután is támogatni fogja. Az EU-nak fogalma sincs arról, hogy más országokban, más kultúrában milyen politikai indentitás az, mely az adott országban működőképes. Egy arab országban a demokrácia nem éppen működtethető. Ahhoz fel kellene adniuk a történelmüket, a hitüket, szuverenitásukat..Bonyolultabb ez annál, mint ahogy az EU-s paprikajancsik ezt kitalálták.

Minden országnak joga van úgy élni, ahogy akar! Szíriának pedig politikától függően segíteni kell, hogy a valódi menekültek hazatérhessenek! Itt kezdődik az emberség!

libsifigyelő.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

GMO - A pusztítás magjai - F. William EngdahlGMO - A pusztítás magjai
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Találkozás az Istenekkel - Zecharia SitchinTalálkozás az Istenekkel
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat