HunHír.info

2018. Enyészet hava 19. nap, Timur napja.

Történelmi napokat rendeznek Szentgotthárdon

2018. július 28. 15:02
Hunhír.info

Történelmi napokat rendez augusztus 1. és 5. között Szentgotthárd városa az 1664. augusztus 1-jén vívott győztes csata emlékére. A fesztivál, amely többek között történelmi felvonulással, látványos hadijátékkal és emlékfutással várja az érdeklődőket, idén új programokkal is bővül: a szervezők múltidéző ügyességi próbákra, versenyekre hívnak minden korosztályt - mondta az MTI-nek a Pannon Kapu Kulturális Egyesület elnöke.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A várkertben apródiskola nyitja meg kapuit, augusztus 4-én hagyományőrzők készítik fel a hétpróba teljesítésére a diákokat. A legjobban teljesítő gyerekeket szombaton avatják apróddá, vasárnap pedig a legügyesebb családok részesülnek jutalomban. A játékos sportverseny érdekessége, hogy a feladatokat a 21. századi sporteszközök helyett régi szerszámok - patkó és ostor - használatával kell majd végrehajtani - emelte ki Károly Andrea, hozzátéve, hogy egy másik versenyen a történelmi napok legerősebb emberét választják majd ki.

Augusztus 3-án a kora esti órákban indul a történelmi-jelmezes felvonulás, amelyen hagyományőrző csoportok, korhű ruhába öltözött emberek vesznek majd részt. Késő este fáklyás őrjárat járja végig a város utcáit, a várkertben a Bagossy Brothers Company ad koncertet és bemutatják a Vazul vére című történelmi rockoperát.

A törökök felett aratott győztes csata emlékére augusztus 4-én futóversenyeket rendeznek: az 1664 méteres hobbifutam a történelmi dátumot idézi, míg a 9 kilométeres főfutam versenyzői a szentgotthárdi csata emlékére, az ausztriai Mogersdorfban emelt kőkereszt mellett haladnak el.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Újabb magyar ősmesék - Bíró LajosÚjabb magyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel
Helynévrégészet 2. - Faragó ImreHelynévrégészet 2.
Könyv - Bolti ár: 3 400 Ft
Internetes ár: 2 890 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
A magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben! - Badiny Jós FerencA magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben!
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat