HunHír.info

2018. Magvető hava 21. nap, Bise napja.

A zsidó állam légicsapást mért Szíriára

2018. július 16. 12:26
Hunhír.info

izraeli_f_15-250.jpgKilenc, Damaszkuszhoz hű fegyveres meghalt feltételezhetően izraeli légicsapásban egy iráni katonai létesítmény ellen - közölte hétfőn egy emigráns szervezet.A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) jelentése szerint a halottak között hat szíriai állampolgár volt, akiket általában az iráni Forradalmi Gárda fizet, hogy az oldalán harcoljanak. A három másik halott hovatartozása nem ismert.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Az izraeli hadsereg szóvivője nem akart reagálni az OSDH hírére. Izrael ritkán számol be szíriai műveleteiről, de korábban bombázott már iráni célpontokat a szomszédos országban.

A támadás az Aleppóban lévő al-Nairab katonai repülőtér közelében érte a létesítményt, amely logisztikai információkkal látja el az iráni Forradalmi Gárdát - közölte az OSDH igazgatója, Rámi Abder-Rahmán.

A SANA szíriai állami hírügynökség vasárnap este jelentette, hogy Izrael egy katonai célpontot támadott Aleppóban. Egy katonai forrást idézve azt írta, hogy az izraeli hadsereg rakétáival vette célba a szíriai állásokat az al-Neirab katonai repülőtértől északra. Csupán anyagi károk keletkeztek. A SANA szerint Izrael a legyőzött terroristákat támogatja dél-szíriai Deraa tartományban és az Izrael ellenőrizte Golán-fennsíkkal szomszédos el-Kuneitra tartományban.

Az izraeli támadás ugyanazon a napon történt, amikor a kormányerők és a velük szövetséges fegyveresek támadást indítottak a felkelők ellenőrzése alatt álló területen el-Kuneitra tartományban. Előzőleg a szíriai csapatok visszafoglalták Deraa tartomány nagyobb részét.

Izrael a szíriai polgárháború kezdete, 2011 óta sokszor mért csapást a Bassár el-Aszad szíriai elnök erőire és szövetségeseire, a libanoni Hezbollah-ra és az iráni fegyveresekre

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus útja Indiába - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus útja Indiába
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trikolór Naptár 2018 - Magyar Trikolór naptárTrikolór Naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 2 300 Ft
Internetes ár: 2 070 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Mohácsi csata (1526) másképpen - Botlik Richárd - Illik PéterA Mohácsi csata (1526) másképpen
Könyv - Bolti ár: 4 200 Ft
Internetes ár: 3 570 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Enki elveszett könyve - Zecharia SitchinEnki elveszett könyve
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat