HunHír.info

2018. Enyészet hava 17. nap, Érd napja.

Sem visszavonulni, sem meghalni nem akar ez a nyomoronc, aki pápaként „tisztelünk”

2018. június 20. 17:35
Hunhír.info

ferenc-papa.jpgFerenc pápa bírálta egy szerdán megjelent interjúban az amerikai bevándorlási hatóságoknak azt az eljárását, amelynek során gyerekeket szakítanak el a szüleiktől a mexikói határon az illegális bevándorlással szemben meghirdetett zéró tolerancia elve alapján. A Reuters hírügynökségnek – még vasárnap adott – interjúban a katolikus egyházfő leszögezte: nem könnyű a kérdés, de „a populizmus nem megoldás”.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Hozzátette: egyetért az amerikai püspökökkel, akik nemrég a katolikus értékekkel ellentétesnek nevezték a bevándorló családok szétszakítását azáltal, hogy a felnőtteket őrizetbe veszik, míg a gyerekeket állami menedékhelyekre irányítják.

Ferenc pápa szerint a populisták „pszichózist gerjesztenek” a bevándorlás kérdésében, miközben az olyan elöregedő társadalmak, mint például Európa is, demográfiai hanyatlással néznek szembe, és több bevándorlóra lenne szükségük. Bevándorlás nélkül Európa „ki fog ürülni” – mondta a pápa. „Nem lehet elutasítani senkit, aki már megérkezett. Be kell fogadni őket, segíteni, ellátni őket, aztán eldönteni, hol lehet őket elhelyezni, de Európa egész területén. Néhány kormány dolgozik egy ilyen megoldáson. Az embereket a lehető legjobb módon kell elhelyezni, de a hisztériakeltés nem fog segíteni, a populizmus nem hoz megoldást” – fejtette ki Ferenc pápa, és hozzátette, hogy "az elfogadás, a tanulás és megfontoltság vezethet eredményre".

A 81 éves egyházfő elmondta: jó az egészségi állapota, eltekintve lábfájásától, melyet gerincének állapota okoz, és nem is gondolkodik azon, hogy egészségügyi okokból visszavonuljon.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Horthy naptár 2019 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája - Grandpierre K. Endre - Grandpierre Attila - Blaskovics JózsefTárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 999 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat