HunHír.info

2018. Napisten hava 24. nap, Csörsz napja.

Ankarának nem tetszik hogy Kurz véget vetne az iszlamista radikalizálódásnak

2018. június 14. 07:42
Hunhír.info

arabok-tamadnak-nemetorszagban-iszlam-allam-zaszlajaval-250.jpgA török kormányfő, Binali Yildirim úgy fogalmazott: az osztrák kormány lépése „a jövő Európája” és a regionális béke, valamint a vallásközi, illetve a civilizációk közötti párbeszéd szempontjából nagy fenyegetést jelent. Sebastian Kurz osztrák kancellár múlt pénteken Bécsben jelentette be, hogy a politikai iszlám elleni fellépés jegyében Ausztriából kiutasítanak több külföldről támogatott imámot, és bezárnak hét mecsetet.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Mindez az után történt, hogy a bécsi török közösséghez kötődő egyik jelentős mecsetben a gallipoli csata jeleneteinek megelevenítéséhez gyerekeket katonaruhába öltöztettek.

„Párhuzamos társadalmaknak, a politikai iszlámnak és az iszlamista radikalizálódásnak nincs helye ebben az országban” – jelentette ki az osztrák kancellár. A török mecsetet sajtójelentések szerint az Ausztriai Iszlám Török Szövetség (ATIB) tartja fenn, és ez közvetlen kapcsolatban áll a vallási ügyek török állami intézményével (Diyanet). Az ATIB utólag szerencsétlennek nevezte a játék megrendezését.

Egyes sajtóorgánumok "szélsőjobboldalinak" minősítették az ATIB-ot, és úgy értesültek, hogy a bezárandó hat másik mecsetet az Arab Vallási Közösség nevű szervezet tartja fenn. Az a több tucat imám pedig, akinek az ausztriai tartózkodási engedélyét felülvizsgálják, mind az ATIB-hoz tartozik. Recep Tayyip Erdogan török államfő szóvivője, Ibrahim Kalin múlt pénteken a Twitteren reagált a bécsi bejelentésre.

Mint írta: az osztrák kormány ideológiája ellentétes az egyetemes jog elveivel, a társadalmi kohézió politikájával, a kisebbségek jogaival és az együttélés szabályaival. Az iszlámgyűlölet elfogadottá, megszokottá tételére tett erőfeszítéseket és a rasszizmust szigorúan el kell ítélni – tette hozzá. A török kormányfő egyúttal balszerencsének minősítette, hogy Ausztria nem sokkal a szóban forgó döntését követően veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

Ankara és Bécs viszonya különösen feszült az elbukott 2016-os törökországi puccskísérlet miatti megtorló hatósági intézkedések kezdete óta. Az osztrák hatóságok áprilisban betiltották a június 24-i török parlamenti választások ausztriai kampányeseményeit, emiatt Erdogan gyakran hevesen bírálja Sebastian Kurzot.

MTI

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nyelvünk aranyágya - Czakó GáborNyelvünk aranyágya
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat