HunHír.info

2018. Magvető hava 16. nap, Kedves napja.

Lerombolták templomainkat, kivégezték sok tízezer honfitársunkat a kutya rácok a Délvidéken

2018. május 21. 19:05
Hunhír.info

A mostanság épp szövetségesnek gondolt szerbek nemcsak 40 ezer magyart gyilkoltak le, de igyekeztek még a magyarság (és a németek) épített örökségét is eltüntetni.

Magyar Menedék - Udo Ulfkotte

A délvidéki magyarság és németség is a saját bőrén tapasztalhatta meg a kommunisták istentelen bestializmusát. A Délhir.info az 1944 után lerombolt katolikus és protestáns templomokról adott közzé egy szomorú listát. A portál szerkesztői a Délvidék régen nevű Facebook-oldalon megjelent adatok és fotók alapján állították össze a listát.

A templomrombolásokat a jugoszláv kommunista hatóságok követték el, és az ún. Sajkás-vidék magyartalanítása mellett többnyire az egykoron németek lakta falvakat sújtották (bár ott is akadtak olyan templomok, katolikusok esetében, ahol a gyülekezet részben magyar volt), mindhárom a mai Vajdaságot alkotó történelmi régióban.

Az eddig fellelt információk szerint a szerb kommunisták több mint 60 templomot romboltak le (néhány közülük már a háború alatt megsemmisült, vagy megsérült, a későbbiekben pedig nem állították helyre).

Így például Bácskában Bácskörtés, Cservenka, Csurog, Futak, Gádor, Káty, Kiskér, Kucora, Mozsor, Ókér, Palánk, Pincéd, Sajkásszentiván, Sóvé, Szeghegy, Szentfülöp, Tiszaistvánfalva, Tiszakálmánfalva templomait rombolták le.

A Bánságban többek között Bégafő, Bégaszentgyörgy, Beresztóc, Csősztelek, Ernőháza, Fejértelep, Ferenchalom, Homokos, Istvánfölde, Katalinfalva, Kevepallós, Lázárföld, Mollyfalva, Nagygáj, Nákófalva, Omlód, Szárcsa vagy Szécsenfalva templomait semmisítették meg.

A szerémségben is hatalmas pusztítást végeztek: Becsmért, Beska, Csalma, Decsk, Kereked, Nyék, Szávaiharos, Szerémszentgergely, Szurcsin, Újbánóc, Újpazova és Zimony templomát rombolták le.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A holnap ma kezdődik - Csath MagdolnaA holnap ma kezdődik
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A nemzeti hadsereg - Zetényi Csukás FerencA nemzeti hadsereg
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Önéletrajz - Bruce DickinsonÖnéletrajz
Könyv - Bolti ár: 3 999 Ft
Internetes ár: 3 599 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat