HunHír.info

2018. Magvető hava 18. nap, Szivöltő napja.

Keménymag: járóbottal kergették el a Gyurcsány ellen tiltakozó asszonyt

2018. március 31. 15:38
Hunhír.info

A csepeli piac előtti tére kivonult Gyurcsány Ferenc Dk-elnök.

Megtelt a csepeli piac előtti tér aktivistákkal és jelöltekkel szombaton. A HVG szerint az MSZP, a DK és az Együtt emberei szinte egymás sarkát taposták, a Jobbik és az LMP kicsit távolabb helyezkedett el tőlük. Németh Szilárd és a Fidesz standja nem volt jelen, de az ottaniak szerint sűrűn lehet találkozni velük.

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc először bevásárolt a piacon, majd egy rögtönzött fórumot tartott, ahol arról beszélt, hogy sokan panaszkodtak neki a kevés pénz miatt. Az egykori miniszterelnök Orbánról is szót ejtett, majd egy asszony hangosan elkezdte a DK-s politkust támadni, miszerint „reggel, délben, este hazudott” és rengeteg embert belesodort a devizahitel-csapdába.

Ekkor a nőt elkezdték lökdösni, majd egy nagyon elkötelezett Gyurcsány-rajongó asszony hangosan veszekedni kezdett vele és a járóbotjával fenyegetőzve elkergette.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Baráthosi összes turáni könyve I-II. - Baráthosi Balogh BenedekBaráthosi összes turáni könyve I-II.
Könyv - Bolti ár: 15 990 Ft
Internetes ár: 11 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Nagy Testvér figyel - Összeesküvés elméletek sorozatA Nagy Testvér figyel
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat