HunHír.info

2018. Magvető hava 20. nap, Iringó napja.

Mesterlövészek százait telepítette az izraeli hadsereg a Gázai övezetbe

2018. március 29. 16:09
Hunhír.info

izraeli-katonak-akcio-250.jpgTöbb száz mesterlövészt telepített az izraeli hadsereg a Gázai övezet peremén, tekintettel a “Visszatérés menetének” elnevezett, péntekre bejelentett palesztin tömegtiltakozásokra – jelentette be szerdán Gadi Eizenkot vezérkari főnök. “Remélem, hogy a másik fél nem követ el ostobaságot” – idézte az izraeli rádió Avigdor Lieberman védelmi tárcavezetőt.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Az izraeli hadsereg a nap folyamán közölte azt is, hogy lezárja a palesztin területeket a pészah (zsidó húsvét) idejére. Csütörtök estétől kilenc napon át kivételes esetekben, például humanitárius vészhelyzetekben engedélyezik palesztinoknak, hogy átkelhessenek a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából. Izrael az ilyen intézkedéseket alapvetően mindig biztonsági érdekeivel indokolja.

A palesztin akció szervezői tízezreket várnak, köztük teljes családokat a Gázai övezet és Izrael határán a május 15-ig tartandó akcióra, amelynek keretében öt helyszínen sátorvárosokkal tüntetnének a palesztin menekültek jogáért, hogy visszatérhessenek a most Izraelhez tartozó területekre.

“Hangsúlyozzuk, hogy békés menetről van szó” mondta a Gázai övezetet uraló Hamász radikális szervezet egyik vezető tagja.

Halíl al-Haja egyben hangsúlyozta: “Sosem adjuk fel földünket, amelyet apáink és nagyapáink vére öntözött”. “Óva intjük az izraeli megszállókat attól, hogy fegyvertelen és békés tömegeket, köztük nőket, gyermekeket, és időseket támadjanak meg” – tette hozzá.

Az izraeli külügyminisztérium bírálta a Hamaszt: “A palesztin vezetés által szervezett kampány valójában veszélyes, szándékos provokáció, amelynek célja, hogy ismét fellángoljon a konfliktus, és fokozódjon a feszültség”.

Az tiltakozó akciók apropóját Izrael államalapításának 70. évfordulója szolgáltatja május 15-én, amit a palesztinok a Nakba, vagyis a katasztrófa napjaként tartanak számon, mivel az 1948-as háborúban mintegy 700 ezer palesztin kényszerült elhagyni Izrael területét. Az Egyesült Államok emellett május 14-én tervezi megnyitni jeruzsálemi nagykövetségét. Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben jelentette be, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és áthelyezi diplomáciai képviseletét Tel-Avivból.

presstv

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
A Mátrix fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatA Mátrix fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A kék vér gyermekei III.  Utazás az aranykorba - Agnes Golenya PurisacaA kék vér gyermekei III. Utazás az aranykorba
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 1 920 Ft
52% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat